Idegenbeli pontszerzéssel hangolt az Ács elleni bajnokira a Bakonyerdő Pápa


2013-11-29 14:29:58  | cikk: Haraszti Gábor  | 



Az NB II-es kézilabda bajnokság kilencedik fordulójában – idei hetedik idegenbeli meccsén - Érdre látogatott a Bakonyerdő Elmax VSE. Nehezen indult a mérkőzés, a csapat irányítója, Fébert Levente a junior mérkőzés utolsó perceiben ugyanis súlyos sérülést szenvedett, ami miatt nem számíthatott rá a vezetőedző a kiemelkedően fontos mérkőzésen, Reizinger Szabolcs családi okok miatt nem lehetett a keret tagja, így finoman szólva sem a vendégek számítottak a mérkőzés esélyeseinek. Az első percekben tapogatóztak a felek, majd hamar megragadták a hazaiak a vezetést, az első félidőben pontosabban lőttek, ebből adódott a háromgólos különbség a szünetre (13-10). A második játékrészre magukra találtak Szakácsék, a fiatal átlövő Róth Gáborral támadásban, Nagy Péter és Kathi Konrád pedig a védelemben hoztak újat, így Pethő remek labdaszerzéséből sikerült egalizálnunk, így a 46. percben újra egált (22:22) mutatott az eredményjelző. Majd nyolc(!) perc gólcsend következett a mérkőzésen, ezután egy-egy góllal vezettünk a végjátékig, ahol 26:26-os állásnál kettős emberhátrányba kerültünk. Remek védekezésünknek és hatalmas akaraterőnknek köszönhetően sikerült gólt szereznünk, s csak egy gólt kapni, így a mérkőzés képe alapján igazságos döntetlen született.

Treff '07 SE Érd - Bakonyerdő Pápa 27:27 (13:10)

Pápai gólszerzők:
Szakács Dániel 10
Róth Gábor 5
Bors Patrik 4
Sarus Ferenc 3
Lakos Csaba 2
Nagy Péter 2
Kathi Konrád 1

Kapcsándi Zsolt: Elégedett vagyok az egy ponttal a körülményekhez képest, még ha papíron mi számítottunk esélyesebbnek a találkozó előtt. Nincs szerencsénk idén, rengeteg sérültünk van, sok a hiányzó, ennek ellenére akik hétről hétre itt vannak, egyre stabilabbak, és a fiatalok is kezdenek beérni. Ez a mérkőzés tovább erősítette a csapategységet, aki ma itt volt, mindent megtett a győzelemért. A bajnoki pontot a csapat nevében szeretném Fébert Leventének ajánlani, aki a junior mérkőzésen a pontszerzés érdekében testi épségét nem kímélve szerencsétlenül ütközött, melynek következtében sajnos több fogát is elvesztette. Mielőbbi gyógyulást kívánunk neki, nem tudjuk elégszer megköszönni mindazt, amit csapatunkért tesz hétről hétre. Hétvégén az Ács Kinizsi SC otthonában sem lesz könnyű dolgunk, a vendéglátók hullámzó teljesítményt nyújtanak idén, a hazai pálya miatt talán valamivel ők az esélyesebbek, de nekünk minden pontra szükségünk van, hiszek benne, hogy képesek leszünk a győzelemre.

Képek:

nincsenek képek

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!
Ez is érdekelhet

2018-03-02 15:20:55

Ankétra várja szurkolóit a Perutz FC


2018-04-22 14:08:46

Emlékfutás az igazgatók tiszteletére


2018-05-08 15:29:24

Újabb példakép látogatta meg a judo-növendékeket


2018-02-15 14:20:34

Indul a tavaszi bérletárusítás