Gyertyafényes advent: adventi műsorok, karácsonyi fények, meghitt hangulat


2013-11-30 20:52:38  | cikk: mo  | 



Karácsonyi fények, forró italok, adventi műsorok, meghitt hangulat – megkezdődött a Gyertyafényes advent programsorozata a megújult Fő téren. A Nagytemplom monumentális épületének szomszédságában elrendezett faházak körül sokan összegyűltek advent első hétvégéjére, hiszen ha csak pár percre is, mindenki szeretne meríteni a karácsonyi hangulatból. A faházakból forralt bor és kürtős kalács illata árad, a város karácsonyfája fényárban úszik, a helyi kereskedők egyedi, kézműves portékájukat kínálják, a színpadon pedig felnőtt-és gyermekprodukciók sora látható – mindez négy héten át, péntektől vasárnapig várja a Fő térre látogatókat.

Tegnap a Szent István Római Katolikus Általános Iskola negyedik osztályosai nyitották a színpadi műsorok sorát, majd az Acsády Ignác Szakképző Iskola és a Tapolcafői Forrás Népdalkör hangolta ünnepre a járókelőket. Advent első hétvégéjének szombati napján a Sindő gyermekzenekar a népi muzsika hangjaival szórakoztatta a közönséget, majd Szeles József lépett színpadra, aki olyan dalokkal érkezett, amelyek mindazokat az érzéseket közvetítik, melyek adventben és karácsony tájékán feltolulnak bennünk. A színművész érdeklődésünkre elmondta, meg kell próbálnunk elcsendesedni és megállni egy pillanatra.
- A dalok, amelyeket hoztam, a szeretetről, a tiszteletről, a szerelemről és a barátságról szólnak. Musicalek és örökzöld slágerek, amelyek nem üres szavakat közvetítenek és nem közhelyeket üzennek, hanem segítenek nekünk megállni egy percre. És abban a percben talán arra gondolunk, hogy ezek a dalok mennyire igazak – fogalmazott a Veszprémi Petőfi Színház művésze.

Ugyancsak népszerű volt a közönség és persze a gyerekek körében is a Les Taylor and The Swing Sisters együttes, akikkel az elmúlt hónapok során, egy-egy városi rendezvény alkalmával már többször találkozhattak a pápaiak. A kiváló énekesekből (Szabó László, Király Mónika, Kiss Andrea és Orovecz-Dublecz Katalin) álló formáció most azonban új műsorral készült adventre: Mikulás- és karácsonyváró dalokat hoztak, természetesen a '40-es és '50-es évek swing és rock 'n' roll műfajából. Produkciójuk igazi zenei csemege volt az adventi programsorozat színpadán, melyet a következő három hétben még újra megtekinthet a közönség.

A Gyertyafényes advent első hétvégi rendezvénye ki-kicsalogatta a pápaiakat a Fő térre. Sokan azért jöttek, hogy ráhangolódjanak a karácsonyi készülődésre, mások pedig már meg is kezdték otthonuk dekorálását. Nagyné Andrea például éppen ma díszítette fel a lakást telet idéző, hópelyhes díszekkel. Kicsit nehezen hangolódik a család adventre, de hamarosan sütnek mézeskalácsot és süteményeket, úgyhogy a karácsonyi sütik illatával bizonyára megérkezik a hangulat is – mondta el a hölgy. Andrea kislányával látogatott el a mai programra, aki már nagyon várja a karácsonyt. Bogi elárulta nekünk azt is, hogy idén meg rajzzal és képeslappal lepi meg szüleit.
Medve Hunor és Csima Dóra a forralt borra bízták az adventi hangulatot. Dóri elmondta, nagyon hangulatos a Gyertyafényes advent helyszíne, tetszik nekik a rendezvény és kellemesen csalódtak, hogy már az első hétvégén ennyi program és kirakodóvásár várta őket.

És bár a gyerekek egyébként is nagyon várják a karácsonyt, mégis a Szent István Római Katolikus Általános Iskolában szervezett ajándékkészítő játszóház az ő ráhangolódásukat segíti. Az asztaloknál fenyőmanót, csuhéangyalt, karácsonyfadíszt, üdvözlőlapot és ajtódíszt készíthettek családtagjaiknak.

Képek:

nincsenek képek

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!
Ez is érdekelhet

2018-06-21 21:31:52

Megérkeztek a makettek


2018-06-17 19:32:00

Ocho Macho és Wellhello


2018-04-08 14:27:59

Magas részvételi arány az országgyűlési választásokon


2018-01-28 10:56:34

Rámpa készült a Béke téri orvosi rendelőhöz