Pápa és Környéke labdarúgó bajnokság – az első osztály már elkezdte


2009-08-25 13:25:08  | cikk:  | 


Augusztus 23-án vasárnap a megyei III/A osztály küzdelmeivel elkezdődött a 2009/2010-es nagypályás labdarúgó bajnokság. Horváth Istvánt, a Pápa és Környéke Versenybizottság elnökét kérdeztük a nyáron lezajlott változásokról:

- Az első változás, hogy nevében megszűnt a megyei IV.osztály, ezután ezt a csoportot megyei III/C-nek nevezzük. A másik – sokkal jelentősebb - eltérés a tavalyi szezonhoz képest, hogy megnőtt a csapatok létszáma. Tavaly 29, idén 32 község nevezett.”

Mihályháza a tavalyi bajnokság végén kiesett a megyei I.osztályból, ám a vezetőség a megyei II-t sem vállalta, így ők a III/A-ban kezdték meg a küzdelmeket. Malomsok csapat ugyan kiharcolta a bennmaradást a másodosztályban, ám ők létszámproblémák miatt visszaléptek és szintén a III/A-ba adták le a nevezést.

- Örömteli hír, hogy van egy  újonnan alakult egyesület is, ez pedig a bakonykoppányi, ők a C osztályban igyekeznek minél előrébb végezni. Így tehát az A-ban 12, (Mihályháza, Malomsok, Takácsi, Nemesgörzsöny, Kéttornyúlak, Nyárád, Mezőlak, Kemenesszentpéter, Adásztevel, Nagyacsád, Nagytevel, Bakonytamási), a B-ben 10, (Marcalgergelyi, Pápateszér, Gic, Vaszar, Homokbödöge, Vanyola, Tapolcafő, Lovászpatona, Marcaltő, Borsosgyőr), a C-ben szintén 10 (Borsosgyőr, Bakonyjákó, Dáka, Gecse, Kesző, Pápai Termál, Bakonykoppány, Ganna-Döbrönte, Külsővat, Magyargencs) csapat mérkőzik meg az ősz során.

A korábbi IV.osztály zsinórban 5(!)-szörös bajnoka, a Borsosgyőri ISE idén a racionálisabb lebonyolítás érdekében – tartalék csapat nélkül is – egy évadra vállalta a B osztályt, erre a megoldásra a többi klub is rábólintott.

A fegyelmi ügyek tárgyalására az eddigi keddi nap helyett a forduló után hétfői napokon 14 órától kerül sor a városi Sportcsarnokban.

A következő fordulóban:

Megyei III/A (2.forduló augusztus 30. 15:00, 17:00)
 
Nyárád – Mezőlak (szombat)
Nemesgörzsöny – Kéttornyúlak (szombat)
Bakonytamási – Mihályháza
Nagyacsád – Nagytevel
K.szentpéter – Adásztevel
Malomsok - Takácsi
 
Megyei III/B (1.forduló augusztus 30. 15:00, 17:00)

 Marcalgergelyi – Pápateszér
Gic – Vaszar
Homokbödöge – Vanyola
Tapolcafő – Lovászpatona
Marcaltő - Borsosgyőr
 
Megyei III/C (augusztus 30. 17:00)
 
Pápai Termál FC – Kesző (szombat)
B.koppány – Ganna-Döbrönte (szombat)
Külsővat – Magyargencs (szombat)
Borsosgyőri ISE – Bakonyjákó
Dáka – Gecse


Megyei III/A. osztály: 2009.08.22-23.                         felnőtt:               tartalék:
Mihályháza  - Malomsok                                                 1-1/0-1/          0-2/0-2/
G.: Becsei I. ill. Kiss G.
Takácsi  - Nemesgörzsöny                                             4-1/1-1/          1-3/0-1/
G.: Bertalan T./2/ Nagy R. Zsirai Á. ill. Pócza A.
Kéttornyúlak  - Nyárád                                                  4-2/1-1/           2-5/0-1/
G.: Pátkai G./2/ Fekete E.I. Fekete E.II.ill. Kiss I./2/
Mezőlak  - K.szentpéter                                                 3-0/2-0/          0-0/0-0/
G.: Nagy T. Tóth N. Libis Z.
Adásztevel  - Nagyacsád                                               1-1/1-1/          4-3/2-1/
G.: Berki J. ill. Németh B.
Nagytevel  - Bakonytamási                                            0-2/0-0/           5-1/4-1/
G.: Szelencsik P. Deli Á.


A 2009/2010. Évi Megyei III/A. FELNŐTT bajnokság állása az 1. forduló után:

1. Takácsi 1 1 0 0 4-1 3 pont
2. Mezőlak 1 1 0 0 3-0 3  
3. Kéttornyúlak 1 1 0 0 4-2 3  
4. Bakonytamási 1 1 0 0 2-0 3  
5. Malomsok 1 0 1 0 1-1 1  
Mihályháza 1 0 1 0 1-1 1  
Adásztevel 1 0 1 0 1-1 1  
Nagyacsád 1 0 1 0 1-1 1  
9. Nyárád 1 0 0 1 2-4 0  
10. Nagytevel 1 0 0 1 0-2 0  
11. Nemesgörzsöny 1 0 0 1 1-4 0  
12. Kemenesszentpéter 1 0 0 1 0-3 0  


A  2009/2010. Évi Megyei III/A. TARTALÉK bajnokság állása az 1. forduló után:

1. Nagytevel 1 1 0 0 5-1 3 pont
2. Nyárád 1 1 0 0 5-2 3  
3. Nemesgörzsöny 1 1 0 0 3-1 3  
4. Malomsok 1 1 0 0 2-0 3  
5. Adásztevel 1 1 0 0 4-3 3  
6. Mezőlak 1 0 1 0 0-0 1  
Kemenesszentpéter 1 0 1 0 0-0 1  
8. Nagyacsád 1 0 0 1 3-4 0  
9. Takácsi 1 0 0 1 1-3 0  
10. Mihályháza 1 0 0 1 0-2 0  
11. Kéttornyúlak 1 0 0 1 2-5 0  
12. Bakonytamási  1 0 0 1 1-5 0  


Haraszti Gábor


Képek:

nincsenek képek

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!