Szeretne hidat képezni a klasszikus zene és a többi műfaj közt - először lépett fel Pápán Szentpéteri Csilla


2016-03-10 20:03:56  | cikk: ha  | 





Szentpéteri Csilla & Band két koncertet is adott Pápán. A zongoraművész nőnapon egy esti fergeteges show-val örvendeztette meg a közönséget, szerda délelőtt pedig egy szintén teltházas koncertet adott, akkor a diákoknak. Ezen az alkalmon fellépett a Bartók Béla Zeneiskola néhány növendéke és tanára, illetve a Refi művészetis táncosai is. Mindkét koncertet a páratlan zenei élmény mellett az extra látványvilág is jellemezte.

- A látvány és a zene egysége lenyűgözte a közönséget, mindenhol ekkora a siker?

- Tavaly januárban debütált ez a Temperamento című műsorunk, mindenhol teltházasak a koncertek. Az volt a célunk, hogy újszerű színpadi látványt nyújtsunk a közönségnek. A férjem, Fülöp Csaba ötlete volt, hogy zenére komponált filmeket készítsen. A koncerteken ezeket négy LED-falon vetítjük ki, így a néző gyakorlatilag négy filmet lát, melyek kiegészítik a zene hangulatát és dinamikáját. Fontos volt, hogy a kép ne nyomja el a zenét, tudjon érvényesülni a muzsika. Azért találtuk ezt ki, mert azt tapasztalom, hogy nagyon fontos egy komplex audio-video élményt nyújtani a közönségnek.

- Ön az ezredforduló táján gondolt egy merészet és új alapokra helyezte a komolyzenét. Addig is ismert és elismert zongoraművész volt, de azóta még többen hallgatják Önt, a zenekarát és az újrahangszerelt klasszikus darabokat. Miért választotta ezt az utat?

- A XXI. században megemelkedett az ingerküszöb, nagyon nehéz elérni a közönséget egy szál zongorával, arról nem is beszélve, hogy sok esetben a klasszikus koncertek negyedházzal mennek. Tudomásul kell venni, hogy ma már más dolgok keltik fel a közönség érdeklődését, figyelmét. Nyilván az a célom, hogy a régi értékeket összekössem a modern hangzásvilággal, Mozartot, Schumannt, Beethovent szeretném közelebb hozni a nagyközönséghez. Célom, hogy klasszikus zene és könnyűzene között ne tátongjon szakadék, mert most ez így van és a zenészek között is érezhető ez a feszültség. A komolyzenész lenézi a könnyebb műfaj képviselőit, míg egy rockbanda tagjai azt mondhatják, hogy sokkal szabadabb a zenéjük, több az improvizációs lehetőség.

- Hogyan lehet ezen változtatni?

- Nagy a belharc és én szerettem volna békét teremteni ebben a háborúskodásban azzal, hogy elfelejtetem, hogy van komoly- és könnyűzene. A zene egyetemes: vagy eljut a lelkekhez vagy nem érint meg. Ezért kezdtem el 2000-ben kísérletezgetni azzal, hogy ha találkozhatnék például Mozarttal és megmutatnék neki egy jó jazzfutamot, akkor vajon hogyan komponálná meg az új művét, hogyan hatna rá az a zenei világ. Eljátszottam a gondolattal, hogy vajon melyik nagy klasszikus zeneszerző melyik stílushoz vonzódna. Vivaldi talán rockrajongó lenne, Rossini pedig a latinos dallamokat kedvelné. Nekem fontos ez a korszakokon, stílusokon átívelő kalandozás. Egyrészt kipróbálom a saját kreativitásom, másrészt szerintem ez fiatalon tartja a testet, lelket, szellemet.

- Láttad-e már a zenét? című, fiataloknak szóló koncertjén kapott vastapsot egy populáris zenekar is megirigyelhette volna. Az már tényleg csak hab a tortán, hogy lehetőséget adott helyi fiataloknak is arra, hogy együtt lépjenek fel Önnel, sőt volt több közös próbájuk is. Ez miért fontos?

- Ez számomra egy misszió: személyesen eljuttatni a diákokhoz a gondolataimat, élményeimet. Hat éves korom óta zongorázom, pontosan tudom, hogy milyen unalmas a gyakorlás, emlékszem, hogy mennyire nem szerettem én sem, hisz amikor fiatal az ember, menne inkább a haverokkal a hangszeres óra helyett. De ha figyelmet kapnak, akkor azt viszonozzák. Ezt tapasztalom a próbákon, közös koncerteken, hisz utána mindig jönnek az üzenetek a közösségi oldalamon, hogy felejthetetlen élmény volt számukra és köszönik a lehetőséget. Megértem őket és megértem azt is, hogy a kütyükkel vannak elfoglalva, a telefon, a közösségi oldalak érdekesebbek a kottánál, én is szeretem ezeket, hisz szeretem a XXI. századot, de helyet kell tudni szorítani az értékeknek is. Ezek a gyerekek szenzációsak, erős példamutatással és nyitottsággal, kreativitással sok mindent ki lehet hozni belőlük

- A zenében például ez hogyan működhet?

- Lényeg, hogy megismertessük velük a különböző zenei stílusokat, a minőségre törekedve. Elengedhetetlen alap a komolyzene: az első 8 év szóljon arról, de aztán hadd kalandozzon a fiatal műfajok közt, hadd zongorázzon jazzt, gitározzon rockzenekarban, a lényeg, hogy zenéljen, ne legyenek vaskalaposak a zenetanárok. Nyitottnak kell lennie annak, aki ma hatni akar a gyerekekre. Az a célunk, hogy a következő generációban rengeteg muzsikus és zeneszerető ember legyen. A stílus nem számít, legyünk nyitottak, fogadjuk el, hogy nem Mozartot hallgatnak, hisz a mai felnőttek, idősebbek sem azt hallgattak fiatalként. Én azt tapasztalom, hogy a gyerekek nagyon hálásak, ha érzik a szeretetet és a zene egy nagyon jó eszköz ahhoz, hogy nyitottabbá, boldogabbá tegyük őket.

- Tapasztalatból beszél, hisz van egy 17 éves fia. Nem kellett választania a család és a karrier között, de hogyan tudja összeegyeztetni a kettőt?

- Nagyon nehéz összeegyeztetni. Azt szoktam mondani, hogy egy férfinak sokkal egyszerűbb, mert várja otthon a feleség, a vacsora. Igaz, most már a férjem megtanult főzni, sokszor vár finom ételekkel. (nevet) De nagyon nehéz ez a pálya, főleg az, hogy keveset lehetek otthon, rengeteget utazom. A zongora ráadásul sok gyakorlást kíván, így még ha otthon vagyok is, napi 6-8 órát gyakorlok, illetve én írom át ezeket a klasszikus műveket és saját szerzeményeim is vannak. Tehát a hangszerelés és a gyakorlás rengeteg időt és energiát kíván. Kristóf fiam ebbe született bele, neki ez a természetes, tudja, hogy egy hosszabb turné után viszont csak az övé vagyok pár hétre.

- Egy kicsit mindenki pápai, szól a város szlogenje. Ez az Ön családjára is igaz...

- Férjem nagyszülei éltek Pápán, de nagybátyját, Balázs Lászlót, a kitűnő pedagógust, a fúvószenekar örökös tagját biztosan sokan ismerik, a másik híres rokon Grátzer János, aki szintén pedagógus volt. Gyermekem is rengeteg időt tölt itt, hiszen nyáron, amikor sok fellépésem van, édesapjával gyakorlatilag leköltöznek ide, hozzák a bringát, mennek a Várkertbe, mennek a fürdőbe, nagyokat kirándulnak, felfedezik a jobbnál jobb éttermeket. Így tulajdonképpen a férjem gyerekkorát újra és újra átélik együtt itt. Épp ezért furcsa, hogy most először koncerteztem Pápán, de remélem, hogy mihamarabb visszatérhetek.

Képek:

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!