Aladdin birodalmában a Pegazussal


2017-04-21 12:24:38  | cikk: Babos Petra  | 



Az évad utolsó előadásait kezdte meg a múlt héten a Pegazus Színház. Az Aladdin című báb darabot a társulat négy kiváló színésze, Valler Kata, Katona Anikó, Végh Zsolt és Tarr György játsszák, a mese zenéjét Kövi Szabolcs szerezte, a mesét Sarkadi Nagy László írta és rendezte színpadra. A rendkívül díszes, pompás és szemet gyönyörködtető előadás során a gyerekek a mesés keletre repülhetnek gondolatban Aladdin varázsszőnyegén.
Végh Zsolt színész-igazgató elmondta, bízik abban, hogy egy újabb olyan különleges hangulatú mesét mutathatnak be a közönségnek, ami a Pegazus értékrendnek megfelel, s érthető, élvezhető történet.
-A repertoár összeállításában mindig arra törekszünk, hogy minél színesebb, más és más világot mutassanak be. Az idei évad első bemutatója a Dínómdánom című bábburleszk volt, majd a romantika világába kalauzoltuk a nézőt a Hamupipőkével, most pedig az Ezeregyéjszaka meséiből merítettük az Aladdint – mondta Végh Zsolt, aki hozzáfűzte, az eredeti történeten nem változtattak, mind a játékstílusában, mind a jelmezeken és a bábokon, a színészi játékéban.
Az igazgató kérdésünkre elmondta, a pápai bemutatók után a megye több településén is előadják a darabot, majd gőzerővel készülnek a kétnapos Pegazus Parádéra, ami idén a fák jegyében zajlik a Várkertben július 14. és 15. között. A gyermekfesztivál idén is a rajzpályázat díjkiosztójával indul, amelyen az évad három előadásának legszebb alkotásait állítják ki, s jutalmazzák a készítőiket. A szervezők június 25-ig várják a társulat Szent István úti színházépületébe a mese illusztrációkat. Végh Zsolttól megtudtuk, már folynak a jövő évad előkészületei is, terveik között szerepel, hogy ismét három bábbérleti előadással várják a gyerekeket.

Képek:


Címkék: Pegazus Színház
Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!
Ez is érdekelhet