Székely táncosok Pápán


2017-04-26 19:23:41  | cikk: ha  | 




Magyarországi turnéja keretében Pápára látogat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. A táncosok 2017. május 13-án, szombaton 17 órakor lépnek fel a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színházépületében. A program szervezője a JMSZK és a Tánc-Lánc Alapítvány. A csíkszeredai csoport mind tartalmában, mind előadásmódjában hiteles folklórműsorokat mutat be, rendkívül magas színvonalon, mondta Baán Éva, a Tánc-Lánc Alapítvány elnöke.

A Hargita Együttes 1990 óta működik hivatásos intézményként, új szemlélettel és tartalommal folytatva a hasonló néven 1970-ben alapított műkedvelő társulat munkáját. Az együttes mindenkori elsődleges célja a magyar népi kultúra feltárása, hiteles bemutatása, népszerűsítése és átörökítése. A Hargita Együttes Táncoljatok! – táncosok a táncról című produkciójának alkotói maguk a társulat tagjai. A különböző tájegységek táncai az együttes tagjainak megfogalmazása szerint kerültek a műsorba, a legtöbb hargitás táncos kivette a részét az alkotási folyamatból.

A Táncoljatok! című műsor 70 perces. Ezt a programot nem csupán a néptánc szerelmeseinek ajánlják a szervezők, hanem azoknak is, akik szeretik az autentikus koreográfiákat, szép ruhákat, igényes bemutatókat. A folklórműsorra jegyek április 26-tól válthatók a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ jegypénztárában, munkanapokon 14-18 óráig, illetve a Tánc-Lánc Alapítványnál. Érdeklődni lehet Baán Évánál, a 06-20-211 7757-es számon.

Képek:

nincsenek képek

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!
Ez is érdekelhet

2018-01-28 15:22:13

Jótékonysági szülők-nevelők bálja a Közgázban


2018-02-13 22:03:28

Nyárádszeredai Esszencia


2018-01-23 00:20:54

A kultúra mindannyiunk számára zsinórmérték


2017-11-09 21:58:51

Megújul a Hild János emlékérem