Sikeres utat, ballagók! - Városi ballagás 2017.


2017-05-06 14:41:55  | cikk: ha  | fotó: Babos Petra  | 




Elhangzott az utolsó csengőszó ma reggel a pápai középiskolák végzősei számára. A díszbe öltöztetett intézményekben az utolsó édes-bús osztályfőnöki órák után az iskolatársak, tanárok búcsúztak a ballagóktól, akik közösen indultak el a városi, központ ünnepségre. Szép hagyomány városunkban, hogy a végzősök a Fő téren átvonulva sétálnak a Szabadtéri színpadhoz, így nemcsak az alma matertől, de kicsit a várostól is búcsúznak - de a pápai középiskolás diákévektől mindenképp.

Az iskolai ünnepségeket követően hat középfokú oktatási intézmény 25 osztályának 572 tanulója sorakozott fel a város utcáin, majd a jól ismert ballagási dalok közös kíséretében a Szabadtéri színpadra vonultak a végzősök, ahol színvonalas műsor keretében köszöntötték őket diáktársak és a város vezetése, a pápai közösség.


Kollár Abigél éneke nyitotta a központi ünnepséget

Vége van - énekelte Kollár Abigél, a Petőfi Sándor Ginázium diákja a The Couple dalát, majd Csókás Gyöngyvér, az Acsády Ignác Szakképző Iskola diákja mondta el Arany János Domokos napra című versét. A 2017. évi városi ballagáson dr. Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár, országgyűlési képviselő indította útra a fiatalokat.

- Tisztelt Ünneplő Közösség! Mozgalmas időszakon vagyunk túl, a ballagás és az érettségi sok gondos előkészületet kíván, ami számtalan plusz tennivalót jelent. Ma délelőttre azonban minden elkészült, minden a helyére került. Az utóbbi hetek pörgése sem feledteti azonban azt, hogy egy fontos időszak végéhez érkeztünk el, amelyben jónéhány év a próbatételekről, az erőfeszítésekről szólt - kezdte beszédét dr. Kovács Zoltán. Majd a diákokhoz fordult, hogy az ünnepi öltözet a kölcsönös tisztelet része, tisztelet egymás iránt és az ünnep iránt, így is jelezve, hogy fontos fordulóponthoz érkezett életük.


Dr. Kovács Zoltán búcsúzott a diákoktól

- A középiskolai ballagás és az érettségi a felnőtté válás rituáléja évszázadok óta, az érettségi szavunk magában hordozza jelentését. Ez az ünnep határvonalat húz életünkben, egy korszak végét és egyben egy új korszak kezdetét is jelöli. A fiatalok, akik betöltik 18. életévüket, hivatalosan is a felnőtt társadalom tagjaivá válnak. A felnőttkor nagyobb szabadságot, de egyben felelősséget is jelent: megnyílik előttetek az önálló döntés felelőssége, de már a következményekkel is számolni kell. El kell válni a szeretett közösségtől, a biztonságot nyújtó iskolai keretektől, aggodalom is meghúzódhat a szívetekben az ismeretlen jövőtől - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy a középiskolás éveket az érdek nélküli barátságok, a zsiványságok, a fiatalság szabadsága jellemzi.

- Nehéz eldönteni 18 évesen, hogy merre is vegyük az irányt. Napjainkban sok fiatalnak van lehetősége felsőfokú iskolában tanulni, de nagyon nagy szükség van a mesteremberekre és a szolgáltatásban dolgozókra is. Ma már nem kell korán döntést hoznotok és választanotok a család vagy a karrierépítés között, hisz a modern társadalom mindkettőre ad lehetőséget. Bármerre is visz az utatok, egy igazodási pont biztosan marad: kötődés a szülőföldhöz, Pápa városához. Teljesen természetes, hogy fiatalon hajt titeket a kalandvágy, a jobb anyagi lehetőségek, de higgyétek el, mégis ott marad bennetek az otthon melege, a kötődés szűkebb pátriánkhoz, a hazánkhoz. Lesznek, akik elmennek és visszajönnek, lesznek, akik maradnak, de olyan is lesz, aki elmegy és más országban él majd - ám soha nem felejti, amit tanult, amit itt tapasztalt. A pápai diákok mindig jó alappal vághatnak neki a választott útnak - mondta dr. Kovács Zoltán, majd végezetül sok sikert kívánt a végzősöknek: - Sikeres utat, ballagók! - mondta.


A végzősök nevében Pus Dorina mondott beszédet

Erős Nikolett, a Batthyány Lajos Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium diákja Rúzsa Magdi Vigyázz a madárra című dalát énekelte, majd a végzősök nevében Pus Dorina, a Petőfi Sándor Gimnázium diákja búcsúzott.
- Bennünk van a félelem az ismeretlentől. Most egy olyan korszakhoz érkeztünk, amikor tele vagyunk kérdésekkel, kétségekkel. Fogalmunk sincs, hogy hova vesznek fel, nem tudjuk, milyen társaságba fogunk kerülni. Félünk, ami természetes, mert kilépünk a már megszokottá vált közegből - mondta, majd hozzátette: - Végzős társaim! Ne féljetek repülni sohasem, szárnyaljatok a széllel! Éljetek, fedezzétek fel a világot, de ha eltévedtek, emlékezzetek arra, hogy Pápa mindig tárt karokkal fog minket visszavárni - fejezte be beszédét a ballagó diák.


Makkai Alexandra és Bihari Levente vehette át az emléklapot és a plakettet

A városi ballagás emelkedett pillanata, amikor a város polgármestere hivatalosan is felnőtt pápai polgárrá fogadja a ballagó diákokat. Az ezt jelképező plakettet Makkai Alexandra, a Batthyány Lajos Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium diákja és Bihari Levente, az Acsády Ignác Szakképző Iskola diákja vehette át dr. Áldozó Tamástól.
A műsor folytatásában a Türr István Gimnázium énekkara adta el a Szabadság vándorai című dalt Üvegesné Ozorai Hortenzia vezényletével. A 2017. évi városi ballagás a türrös énekkar vezetésével a Szózat hangjaival zárult.

További képek: ITT!

Képek:

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
Ez is érdekelhet

2017-03-23 19:57:16

Helyesírási verseny Gerencsér Attila emlékére


2017-08-04 09:02:40

Holnap a tókertiek mulathatnak


2017-05-22 20:17:28

Dráma a Szivárványban és a Weöresben


2017-06-19 19:41:49

Indul a Jókai utca felújítása