Elkezdődött a 2017-es érettségi vizsgaidőszak


2017-05-08 19:33:57  | cikk: Babos Petra  | 



A szombati ünnepi pillanatokat követően ma reggel nyolc órakor megkezdődött a tavaszi érettségi időszak. A végzősök ma magyar nyelv és irodalomból tettek vizsgát, majd holnap matematikából, szerdán történelemből, csütörtökön angolból, pénteken pedig németből adnak számot tudásukról. A középszinten vizsgázók a magyar érettségi első részében Petőfi Sándorral kapcsolatos interjút olvashattak, amelyet tíz kérdés követett. Majd ezt követően egy érvelés és egy gyakorlati szövegalkotás közül választhattak a diákok. Az érveléses feladatban Tisjlár Roland: A humor szerepe és szerveződése a társas kapcsolatokban című doktori értekezésének rövid részletét olvashatták, s az abban írt állításokat kellett megerősíteniük vagy cáfolniuk a tanulóknak. A gyakorlati szövegalkotás során pedig a helyi közlekedési vállalat egyik álláshirdetésére pályázhatnak, amelyhez motivációs levelet is írniuk kellett. Az érettségi feladatsor második részében egy Kosztolányi Dezső-novellát választhattak, vagy egy József Attila- és egy Radnóti Miklós-költeményt hasonlíthattak össze a tanulók. A diákoknak 150 perc alatt kellett megírniuk a 400-800 szavas esszét. Az írásbeli vizsgafeladatok megoldásakor - közép- és emelt szinten is - helyesírási szótár használhattak a vizsgázók.
Hírportálunk az idei évben a Pápai Szakképzési Centrum Jókai Mór Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiumában járt a magyar érettségi kapcsán.
Berta Ildikó tagintézmény-vezető elmondta, az idei tanévben 98 közgázos diák kezdte meg középszinten az érettségi vizsgaidőszakot. A vizsga zavartalanul lezajlott.
Somogyi Katalin magyartanár, a 12. A osztályfőnöke kérdésünkre elmondta, a legutolsó nagydolgozatnál is a motivációs levélírást választották többen, szerinte a vizsgán is így tettek a diákjai. Az utolsó tanórák során átnézték a lírai és epikai művek elemzését, a szempontokat. Reményei szerint nem okozhatott nehézséget a Kosztolányi-novella. A másik feladatban József Attila- és egy Radnóti-költeményt hasonlítottak össze, az sem okozhatott különösebb nehézséget, hiszen mindkettőről tanultak az évek során, s sok diák szereti is őket.
-Mivel az osztályom érettségizik, így még jobban izgulok értük, mintha csak a magyartanáruk lennék. Kicsit olyan, mintha az anyukájuk lennék. Remélem, mindenki a legjobb tudása szerint dolgozott – emelte ki Somogyi Katalin, aki hozzáfűzte, számára aggodalomra ad okot, hogy a 90 percbe vajon belefért-e mindenkinek a szövegértés és a köznapi szövegalkotása is, hiszen ha valaki nem jól osztotta be az idejét, az nem biztos, hogy be tudta fejezni a másik feladatot.
Tóth Judit, a 12. B osztályfőnöke és magyartanára szerint az idei magyar nyelv és irodalom érettségi feladatai – hasonlóan az előző évi tételekhez – átlagos nehézségűnek mondhatók. A megoldásokat minden évben megbeszélik a magyar szakos kollégákkal, amikor kiadják a hivatalos javítókulcsot.
Tóth Judit elmondta, idén leginkább az új, jövő szerdai szakmai közgazdasági érettségi miatt izgul, hiszen sok tantárgyat ölel fel ez a komplex vizsga.
Magyar Anita, 12. D osztályos diák elmondta, a novellaelemzést választotta, hiszen Kosztolányi a kedvence. Anita sokat készült a magyar érettségire, átnézte a szempontokat és néhány híresebb író és költő önéletrajzát is átolvasta. A fiatal lány a gyakorlati szövegműfajt választotta az első részben, mivel azt sokat gyakorolták a tanórákon. Anita a történelemtől tart egy kicsit, de reméli, gördülékenyen fog majd menni az is.
Kovács Boglárka 12. B osztályos diák a motivációs levelet írta, melyben egy állásinterjúra kellett jelentkeznie. Szerinte ez könnyebb volt, mint az érvelés. Bogi az összehasonlítást választotta, mivel azt egyszerűbbnek találta, mint a novellaelemzést.
Lőke Gergő a 12. C-ből sokkal nehezebb magyar érettségire számított. Mint mondta, ő a két mű összehasonlítását választotta, hiszen minkét költőről tanultak. Gergő leginkább az angol érettségitől fél, mert az számára nagy tananyagot ölel fel. A szakmai vizsgáktól egyáltalán nem tart, reméli, könnyen fog majd menni minden.
A végzősök holnap matematikából, szerdán történelemből, csütörtökön angolból, pénteken pedig németből adnak számot tudásukról.

Képek:

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!
Ez is érdekelhet

2018-03-11 21:23:34

Mit akar a férfi és mit akar a nő?


2018-06-16 14:26:30

Szakmai nap a tehetséggondozás és a kreativitás jegyében az óvónőknek


2018-01-23 19:05:46

Átadta a város az Eőri-Szabó család hagyatékát a megyei levéltárnak


2018-06-17 15:01:59

Határtalan folklór