Egyenlített a Békés


2017-05-14 17:43:35  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: Babos Petra  | 



Az NB I/B-s kosárlabda bajnokság rájátszásában a keleti csoport hetedik helyezettjét, Békés alakulatát fogadta a Sportcsarnokban a Motax KC Pápa. A két csapat néhány nappal korábban Békésen is találkozott egymással, akkor egy ponttal, 71-70-re Vajda József tanítványai nyertek. A két nyert mérkőzésig tartó párosítás második meccsére a békésiek nagyon elszántan érkeztek, ennek már az első percekben jelét is adták, négy perc után ugyanis 0:7 állt az eredményjelzőn. Ezután összeszedte magát a Pápa, Szanati, Keller és Horváth kosaraival 8:10-re zárkózott, ám a vendégek extra dobóformát mutattak, szinte nem is hibáztak, így tetemes előnyre tettek szert (9-26). A második játékrészben minimálisan sikerült csökkenteni a hazai hátrányt, de a vendégek tartották a különbséget, a félidőben 24-38 állt az eredményjelzőn. Fordulás utáni a Kálmánt nélkülöző hazaiak mindent megtettek a felzárkózásért, Keresztes hét pontja után Horváth triplája is utat talált a gyűrűbe, így a hazai csapat már csak hétpontos hátrányban volt, a záró felvonásra tízpontos előnnyel készültek a Békés megyeiek. A negyedik negyed ahogy arra számítani lehetett, parázs és izgalmas csatát hozott. A Pápa fokozatosan zárkózott, az 34. percben 50:54-nál a hazaiak támadhattak. Az akciót nem sikerült pontokkal befejezni, ez lökést adott a vendégeknek. Az utolsó perc elején ismét két pont volt csak a vendégek előnye, de a Pápa nem tudott fordítani, mert ismét jöttek a békési hármasok, így hatalmas csatában az extra külső dobóformát mutató Békés visszavette a pályaelőnyét. A párharc állása 1-1, a harmadik mérkőzést május 21-én vasárnap rendezik Békésen.

Vajda József: Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, melyet rosszul kezdtünk, és ez rányomta a bélyegét az egész találkozóra. El kell ismerni – bár mindenki nagyot küzdött - nem játszottunk jól, de ez egy párharcnak a második állomása volt. A harmadik meccset immár Kálmán Lászlóval a fedélzeten szeretnénk megnyerni.

Motax KC Pápa - Calle Pubfood Békés 57:65 (9:26; 15:12; 16:12; 17:15)

PKC: Szanati M. 16; Keresztes 12; Horváth A. 9/6; Horváth G. 9/3; Keller 6; Hadnagy 4; Fülöp 1; Domján; Perger; Schveighoffer; Szanati G.

Képek:

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
Ez is érdekelhet

2017-10-31 09:50:26

Egy nappal később játszik a Perutz


2017-08-10 14:56:29

Eldőlt, hol játszik hétvégén a Perutz


2017-08-03 11:27:29

Felvidéken jártak a PELC-es focisták


2017-07-03 15:51:29

Öt új igazolást jelentett be a Perutz