Meghosszabbították a nemzeti konzultációt – a cél az ország megvédése


2017-05-25 00:09:10  | cikk: pt  | fotó: pt  | 



Mostanra több mint 1,6 millió kérdőívet küldtek vissza az állampolgárok a nemzeti konzultáció keretében – közölte Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, területi közigazgatásért felelős államtitkár.
A kormánypárti politikus szerda esti lakossági fóruma a május 31-ig meghosszabbított nemzeti konzultációt állította középpontba, a JMSZK színháztermében tartott rendezvény vendége Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára volt. A két államtitkár a fórum előtt közös sajtótájékoztatót tartott, ezen Kovács Zoltán elmondta: a konzultáció célja, hogy muníciót adjon a kormánynak a brüsszeli bürokrácia elleni fellépéshez, illetve az ország megvédéséhez az illegális migrációval és annak hatásaival szemben. Völner Pál hozzátette, a brüsszeli tárgyalások során erős érvként segíthet, hogy a magyar lakosság jelentős számban fejezte ki akaratát a haza megvédésére irányulóan.
– Az első jogszegéseket az unió azon nagy tagállamai követték el, amelyek a schengeni egyezményt felrúgva bármiféle papír nélkül meghívták az illegális bevándorlókat Európába. Most ezt a súlyos problémát próbálják a kvótákon keresztül szétteríteni a többi tagállamba.  Ha csak a legutóbbi, borzalmas manchesteri tragédiára gondolunk, egyértelművé válik, hogy a lehető legsúlyosabb következményekkel jár ennek a helyzetnek a felelőtlen kezelése – fogalmazott az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. Mint mondta, Magyarországnak még rengeteg tennivalója van a felzárkózás terén, ezért sem engedhetjük meg magunknak, hogy az erőforrásainkat a gazdasági bevándorlókra fordítsuk. Ugyanakkor hangsúlyozta, hazánk minden esetben tiszteletben tartja a menekültjogot.
– Évente 400-500 valós, tényleges menekültet fogadunk be szigorú kritériumok mentén, ez korábban is így volt. A tranzitzónák arról szólnak, hogy elbíráljuk a benyújtott kérelmeket, és ezekre 30 napon belül megszületnek a válaszok. Ezekkel szemben aztán bírói utat is igénybe lehet venni, tehát teljes mértékben megfelelünk a genfi menekültügyi egyezménynek és a dublini egyezménynek, ami a menekültkérdés Európai Unión belüli szabályozását jelenti. De betartjuk a schengeni egyezmény előírásait is, ami arról szól, hogy akinek nincs menedékstátusza, nem léphet be az unió területére – fejtette ki Völner Pál. Kovács Zoltán kiegészítésként megjegyezte, Magyarország mindemellett 24 órás jogi és tolmácsszolgáltatást is nyújt a valódi, szabálykövető migránsok számára.

Képek:


Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
Ez is érdekelhet