Pegazus Parádé a fák jegyében


2017-07-04 14:42:20  | cikk: Babos Petra  | 



A pápai Pegazus Színház évek óta vidám kavalkáddal zárja az évadot, idén július 14-15-én. A nagy népszerűségnek örvendő két napos fesztivál mára már a kisgyermekes családok egyik legkedveltebb nyári programja lett.
A parádé alapszerkezete a jól bevált hagyományok szerint épül fel, a téma azonban minden évben más és más. A szervezők ezúttal a fák jegyében állították össze a gazdag programot.
Július 14-én 15 órakor rajzkiállítással indul a fesztivál. Ennek helyszíne a Pegazus Színház Szent István úti épülete lesz, itt tekinthetők meg azok az alkotások, melyeket a gyerekek készítettek az évad előadásairól. Ezt követően Kardos Róbert fafaragó alkotásiból nyílik kiállítás. A díjazottak, jutalomként idén az Aladdin című előadást nézhetik.
A hagyományokhoz híven este 20.30-kor a Várkertben folytatódik a program az erre az alkalomra összeállított saját műsorral, melynek Fabatka a címe. 21 órától a budapesti Tűzvarázs Társulat tűzzsonglőrei tartanak bemutatót, majd következik az éjszakai bátorságpróba, ami minden évben nagy népszerűségnek örvend a családok körében.
Másnap, azaz július 15-én a Várkert hatalmas játszóparkká alakul át. 9 órától kezdődik a készülődés az ünnepélyes megnyitóra, majd 10 órától a nyitóműsoron sok tánccal, dallal és játékkal hívják a gyerekeket a parkba. 11 órától a székesfehérvári Kákics együttes gyermekkoncertjén szórakozhatnak az érdeklődők, majd délután 14 órától a Dvorák és Patka Színház lép fel interaktív pantomim műsorukkal. A parádéból a játékos hétpróba sem maradhat el. A két napos rendezvényt a fesztiválzáró játék várja a Pegazus Színház tagjaival szombaton 16 óra 30 perctől. Ahogy azt már a parádézók megszokhatták, idén is lesznek kézműves játszóházak, régi játékok, fejtörők, babsátor és szülőmegőrző is szombaton egész nap. A résztvevőket a Magyar Hagyományőrző Faművesek bemutatója és kézműves foglalkozásai is várják a szombati napon.
A mesebolt egész nap várja vásárlóit, ahol idén is petákkal lehet majd fizetni.
A Pegazus Parádé programjai ingyenesek, szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Képek:


Címkék: Pegazus Színház
Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
Ez is érdekelhet

2017-09-12 23:37:09

Évadnyitó a Pegazus Színházban


2017-07-04 14:42:20

Pegazus Parádé a fák jegyében


2017-07-15 08:11:38

Itt a parádé ideje? Elkezdődött a kétnapos gyermekfesztivál


2017-07-16 13:25:07

Parádés hangulat a Várkertben a Pegazussal