Itt a parádé ideje? Elkezdődött a kétnapos gyermekfesztivál


2017-07-15 08:11:38  | cikk: Babos Petra  | 



Ha nyár, akkor Pegazus Parádé. Tudják ezt már kicsik és nagyok egyaránt, akik minden évben izgatottan várják a két napos Pegazus évadzáró nyári fesztivált. A Pegazus Parádé mindig hasonló szerkezetű rendezvénnyel várja a gyerekeket, ám a téma mindig változik. Idén a fák jegyében állították össze a szervezők a programot.

A rendezvénysorozat hagyományos nyitóprogramja a Piktor elnevezésű gyermekalkotói rajzpályázat díjátadó ünnepsége volt a társulat Szent István úti székhelyén. Erre ezúttal is több száz rajz érkezett, s ezek közül választott ki Sarkadi Nagy László igazgató, az előadások rendezője 30 munkát, melyeket kiállítottak. Végh Zsolt igazgató elmondta, hogy a társulat számára nagyon fontos visszajelzések ezek a rajzok, hisz tükrözik a gyerekek érzéseit, véleményét az előadásokról. A rajzpályázat témái ezúttal is az év során látott gyermekszínházi bérletes előadásokból álltak össze, így tehát volt, aki a Dínomdánom, a Hamupipőke vagy az Aladdin című bábjáték legemlékezetesebb pillanatait rajzolta le.
A legjobb rajzok alkotói egy jövő évi Pegazus-bérletet kaptak ajándékba, ami mellé járt még egyéb apró meglepetés is, melyeket Kaballó és Paparett adott át.
A díjátadó után a díjazottak tiszteletére fogadást rendeztek, ahol különféle finomságokat kóstolhattak meg a gyerekek a szponzorok jóvoltából. A délutáni program zárásaként a legtöbb rajzot kapott Aladdin című bábjátékot nézhették meg a Pegazus Színházban az érdeklődők.
A programot Kardos Róbert fafaragó kiállítása színesítette. 
Este aztán a Várkertben folytatódott a Pegazus Parádé. Ahogy az már hagyomány a fesztivál történetében, a színészek egy kifejezetten erre az alkalomra készült verses-zenés műsorral kedveskedtek a vendégeknek, ami idén a fák jegyében zajlott. Ezt követően a Tűzvarázs Társulat látványos tűzzsonglőr előadásában gyönyörködhettek a nézők. 
Az estét a tréfás-vidám bátorság- és ügyességpróba zárta, melyen a gyerekek szüleikkel a Várkert sötét és „félelmetes” fái alatt oldottak meg feladatokat zseblámpáikkal. A hangulatos program idén is, mint minden évben, nagy népszerűségnek örvendett. Az állomásokat színes ledlámpák jelezték.
A Pegazus Parádé szombaton folytatódik. Sok szeretettel várnak mindenkit az ingyenes rendezvényre.

Képek:


Címkék: Pegazus Színház
Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!