Holnap a tókertiek mulathatnak


2017-08-04 09:02:40  | cikk: Babos Petra  | 



Augusztus 5-én, azaz szombaton a Tókertben élőket várják a már hagyományos városrészi napra. A Spartacus-pályán már felállították a rendezvénysátrat, s a faházak is készen állnak a holnapi egész napos programsorozatra.
Áldozó Tamás polgármester a rendezvény kapcsán elmondta, remélik, a kánikulai meleg sem tántorítja vissza majd az érdeklődőket, s sokan kilátogatnak majd a Spartacus-pályán megrendezett eseményre. Felhívta a figyelmet arra, hogy mindenki legyen óvatos, fogyasszon kellő mennyiségű folyadékot.
A rendezvény nyolc órától jótékonysági főzőversennyel indul, melynek bevételét a szervezők a Nátuskerti óvodának ajánlják fel. Az idei évben kispályás labdarúgó tornát is szerveztek, melyre nyolc csapat jelentkezett.
Délután 15 órától az óvodásoké lesz a színpad, a Nátuskerti Óvoda Búzavirág csoportjának apróságai mutatkoznak be, őket a Munkácsy Zenestúdió összeállítása követi. 16 óra 30 perctől a Rebel-Lion Tánc-Sport Egyesület bemutatóját láthatja a közönség, majd Császár Endre önkormányzati képviselő köszönti az összegyűlteket. 18 órától a Zsoodance Tánc-Sport Egyesület műsorára tapsolhatnak a résztvevők. 19 órakor BEBE műsorát hallgathatják majd a megjelentek. Az egész napos rendezvényt Rocklife Cover Band bulija zárja.
Emellett a városrészi majálison további kísérőprogramokról is gondoskodnak a szervezők, lesz lovaskocsikázás, kézműves foglalkozás, portré rajzolás, rendőrautó bemutató, ugrálóvár és trambulin.
A egész napos rendezvényre a belépés díjtalan, mindenkit sok szeretettel várnak a rendezők.

Képek:

nincsenek képek

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!