Hét érmet szereztek kalapácsvetőink


2017-08-21 13:11:44  | cikk: Haraszti Gábor  | 



Tapolcán folytatódott a Pápai Atlétikai Club kalapácsvetői számára a nyári versenyszezon. A dr. Papp Pál - Csermák József Emlékversenyen a pápai klub tíz versenyzővel képviseltette magát, szereplésük pedig – jó szokásukhoz híven – kiválóan sikerült, hiszen hét dobogós helyezéssel, két arany-, három ezüst-, és két bronzéremmel, valamint három negyedik hellyel zártak, a bajnokságon ráadásul több egyéni csúcs is született. Az atléták teljesítményét felkészítőjük, Varga Patrik összegezte.
- Sztupák László a serdülő fiúk mezőnyében mindössze négy centiméterrel kapott ki szombathelyi riválisától, reméljük, tovább tud javulni, hiszen még a serdülő ligadöntő és a válogató verseny hátra van számára. László idén két célt tűzött ki maga elé, egyrészt idén is szeretne bekerülni a serdülő válogatottba illetve tervei között szerepel az egyesületi csúcs megdöntése, amit még a PSE színeiben Nagy Gergely ért el 2006-ban. Ez 69.35 méter, László jelenleg 68.03-nál tart. A pápai különítményből ki szeretném emelni Nagy Gergely eredményét, aki a felnőttek között harmadik lett, Gergő hosszú évek óta versenyez és töretlenül a legjobbak között van, sőt egy-egy versenyen meg is tudja előzni őket. Gratulálok mindenkinek, bízom a hasonlóan jó folytatásban. 

Eredmények:
Gyermek leány: Áldozó Rebeka 26.45 3.hely (egyéni csúcs)
Gyermek fiú: Füredi Dominik 42.96 2.hely (egyéni csúcs)
Füredi Dávid 44.08 1.hely (egyéni csúcs)
Horváth Áron 30.00 4.hely
Újonc fiú: Füredi Dániel 58.20 1.hely
Serdülő fiú: Sztupák László 68.03 2.hely
Molnár Dániel 57.99 4.hely
Serdülő leány: Gelencsér Viktória 44.75 4. hely (egyéni csúcs)
Junior: Csébi Fruzsi 49.75 2.hely
Felnőtt: Nagy Gergely 62.30 3.hely

Képek:

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!
Ez is érdekelhet

2018-03-19 13:55:28

Kispályás csapatok jelentkezését várják


2017-12-08 12:34:09

Megszületett a pápai judo első csapatbajnoki érme


2017-11-25 15:56:27

Győzelemmel búcsúztatta az évet a Perutz FC


2018-03-04 17:23:13

Biztos vendégsiker