Újabb fejlesztések a Perutz Stadionban


2017-08-21 13:31:05  | cikk: Haraszti Gábor  | 



Korábban többször beszámoltunk arról, hogy a társasági adó nyújtotta előnyöket a Pápai Egyesített Labdarúgó Clubnak már a 2012/2013-as évadtól lehetősége van kihasználni. Az elmúlt években több fontos beruházást is sikerült véghez vinni, kezdve a pályaápolási programokon, eszközfejlesztéseken át egészen a 2016/2017-es projektekig, mely során műfüves kispálya, homokos grundpálya, konditerem, tanulószoba épült, nem is beszélve a kilenc személyes kisbusz vásárlásáról vagy épp az edzéstervező és kommunikációs szoftver telepítéséről. A felnőtt és utánpótlás szezon indulása előtt nemrégiben a munkálatok egy újabb fázisa zárult le, melyről Eisenbeck Tamást, a klub műszaki koordinátorát kérdeztük.
- Több látványos fejlesztés ért nemrég véget a Perutz Stadionban, nagyjából egy év munkájának élvezhetjük most a gyümölcsét. A TAO pályázati rendszer keretében közel 25 millió forint értékben egy nagyméretű gépvásárlást tudtunk megvalósítani, mellyel majdnem elértük már azt a szintet, amivel önállóan tudjuk pályáinkat ápolni. Nagy fejlődés volt a pályaápolási program megvalósulása, júliusban zárva voltak játéktereink, melyek teljes karbantartást és felújítást kaptak. Eszközparkunkat mindenképp méltó körülmények között szerettük volna elhelyezni, épp ezért a korábbi családi szektor – jelenlegi vendégszektor - alá egy négyállásos garázst alakítottunk ki.
Eisenbeck Tamás a stadionon belüli munkálatokkal kapcsolatban megemlítette, elvégezték a kerítések rozsdátlanítását, festését, megújult a sajtóhelyiség illetve a közvetítőállás, megerősítették a biztonsági szintet, valamint felújították kamerarendszert is. A szakember hozzátette, mintegy 15 millió forintból hamarosan megkezdődnek a 12x24 méteres műfüves grundpálya munkálatai, mely a Sportcsarnok melletti korábbi skate park helyén kap helyet.

Képek:

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!
Ez is érdekelhet

2018-03-17 20:31:29

Kis Károlyra emlékeztek az országfutók


2018-03-02 11:48:41

Elmarad a Perutz nyitómeccse


2017-12-04 14:54:58

A vártnál nehezebben hozta a kötelezőt a Bakonyerdő


2018-01-02 16:42:54

Kilenc edzőmeccsel készül a Perutz FC