Szombaton ismét 1Úton Nemzetközi Zarándoknap


2017-08-22 20:40:02  | cikk: Babos Petra  | 



Augusztus 26-án, szombaton ismét megrendezik az 1Úton Nemzetközi Zarándoknapot, melyet az idei évben a gyerekre váróknak ajánlanak fel. A Mária Út Egyesület és a Mária Rádió egy olyan hagyomány elindítását tervezte, mely a Mária út fővonalát Mariazell és Csíksomlyó között öleli át. Szombaton, Nagyboldogasszony ünnepét követően egyszerre indulnak majd el a hívek a Mária út különböző szakaszain. Az 1Úton zarándoknap sok ezer ember számára nyújt zarándokélményt, a mai széthúzó világban átélik az egységet, mely hatalmas lelki jelentőséggel bír. A zarándoklás olyan életforma, mely lépésről lépésre közelebb visz önmagunk, embertársaink és Isten felé, miközben kinyitja előttünk a világot.
Salgó Ferenc kanonok-plébános hírportálunknak elmondta, negyedik éve csatlakoznak a zarándoklathoz. Pápára két útvonalról érkeznek majd a zarándokok. Az egyik csoport Mihályházáról, a másik Nagytevelről indul. Mihályházán 8 órakor van gyülekező a katolikus templomnál, a hívek 11 óra 15 percre érnek Pápa-Borsosgyőrre, majd onnan 12 órakor indulnak tovább Pápa-Kéttornyúlakra, onnan 13 órakor mennek Pápa felé. Nagytevelen 9 óra 30 perckor találkoznak a zarándokok a katolikus templomnál. A zarándoklat záró szentmiséje a Szent József Kápolnában lesz 15 órakor, melyen a főcelebráns, dr. Mail József lesz. A rendezvény szeretetvendégséggel ér majd véget.

Képek:

nincsenek képek

Kapcsolódó cikk(ek):

Címkék: 1úton
Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!
Ez is érdekelhet