Egykori szakosztályvezetőjükre emlékeztek


2017-08-23 18:01:55  | cikk: Haraszti Gábor  | 



Az Elekthermax Vasas SE tenisz szakosztálya második alkalommal emlékezett meg egykori vezetőjéről, dr. Burcsi Elemérről, akit a mai napig a pápai versenytenisz egyik megalapítójának tartanak. A Vasas Sporttelepén kora reggeltől négy pályán folyamatosan pattogott a labda, a bajnokságra sokan neveztek, hiszen közel húszan tisztelegtek a 2015-ben, 72 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt szakosztályvezető emléke előtt.
- Dr. Burcsi Elemér sajnálatos halálát követően a szakosztály úgy döntött, hogy hagyományteremtő szándékkal egy versennyel szeretnénk szakosztályvezetőnk emléke előtt tisztelegni, emellett az alkalom jó lehetőséget kínált, hogy a városi és környékbeli teniszezők versenyzési lehetőséghez jussanak és erőfelmérőt tartsanak - mondta el érdeklődésünkre Tomor András, az egyesület szakosztályvezetője. – Egyenes kiesési rendszerben, két nyert szettig tartottak a meccsek, ám mivel az OB III-as versenyzők mellett több hobbista és fiatal is nevezett úgy döntöttünk, hogy vigaszágat is hirdetünk. Úgy gondolom, méltóképpen emlékeztünk meg dr. Burcsi Elemérről, aki az 1970-es években alapította meg az első pápai teniszcsapatot. Egy-két apróbb meglepetésen kívül az esélyesek jutottak a döntőbe, ahol a kiemeltek jól teljesítettek, színvonalas mérkőzéseknek lehettünk szemtanúi, amit a hidegfront sem befolyásolt.
Tomor András a verseny lebonyolításában nyújtott segítségéért köszönetet mondott Berta Norbertnek, Vágó Norbertnek és Miklós Gyulának. A szakosztályvezető reményét fejezte ki, hogy a hagyomány jövőre sem szakad meg és az ideihez hasonlóan - a szomorú apropó ellenére - jó hangulatban, közös anekdotázások közepette emlékezhetnek meg dr. Burcsi Elemérről.

A verseny végeredménye:

Főág:

1. Fábián Ákos
2. ifj. Koch Róbert
3. Miklós Gyula
3. Tomor András

Vigaszág:

1. Csékei Dániel
2. Dudás Péter

Képek:

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!
Ez is érdekelhet

2017-10-28 16:02:46

Értékes döntetlen az éllovas otthonában


2017-11-21 21:26:52

Marton Miklós nem lesz ott a Pénzügyőr ellen a kispadon


2017-08-29 13:55:55

Változások előtt a pápai kosárlabda


2017-12-16 18:06:34

Az apukák idén is megmutatták