"Az vagy, ahova tartozol..." - Exrefis Találkozó


2017-09-03 21:43:09  | cikk: ha  | 





Az exrefisek azok a diákok, akik a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma újraindítása után végeztek az iskolában. Így különböztetik meg őket az öregdiákoktól, akik még az intézmény államosítása előtt jártak a Kollégiumba. Az újraindítás, 1991 óta közel 2600 diák érettségizett a Refiben, mondta a találkozó főszervezője Mayerné Pátkai Tünde igazgatóhelyettes. Őket hívták, várták egy nagyszabású találkozóra. A program célja az volt, hogy az exrefisek megtekinthessék a felújított épületet, megismerkedhessenek az új képzésekkel, beszélgethessenek régi tanáraikkal, társaikkal és jelenlegi refisekkel is.

A református templomban hálaadó istentiszteletere várták az érdeklődőket, ahol Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke is köszöntötte a megjelenteket. Mint mondta, nyomon követik egykori diákjaik életpályáját és így látják, hogy a Refiben megélt közösség minden tekintetben meghatározó volt számukra, kihat a szolgálatukra, munkájukra, képviselik a keresztény értékrendet. - Büszkék vagyunk rájuk - tette hozzá a püspök. Gránásiné Bácsi Tünde igazgató is örömmel üdvözölte a vendégeket. Igét Vadász Márta, a gimnázium vezető vallástanára hirdetett. Az istentisztelet után osztálytalálkozókra invitálták az exrefiseket.

Az exrefisek hálaadó istentiszteleten is részt vettek

A találkozó zárásaként gálaműsort szerveztek az érdeklődők számára a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színháztermében. Az alkalmon Mayerné Pátkai Tünde köszöntötte a megjelenteket, majd Köntös László, a Dunántúli Református Egyházkerület főjegyzője, a Pápai Református Gyűjtemények igazgatója mondott beszédet. - Az öregdiákok számára igazodási pontot jelentett a Kollégium, s mikor lehetőség nyílt rá, az volt az első gondolatuk, hogy induljon újra az iskola - melyet a hallgatás évtizedeiben sem tudtak kitörölni az emberek szívéből, lelkéből, elméjéből. Azért lehetett újraindítani az iskolát, mert volt mihez visszanyúlni - mondta Köntös László. Majd hozzátette: - Nekünk hagyományaink vannak, több száz éve itt vagyunk. Ez adja meg identitásunkat, méltóságunkat, tartásunkat. Ma mindenki az identitását keresi, felteszi a kérdést, hogy ki vagyok én? Hát az vagy, ahova tartozol - ez a válasz. Nincs identitás közösség nélkül - hangsúlyozta a püspökhelyettes.

Vörös Szilvia négy dallal készült a gálára

A gálaműsor első felében egykori refisek léptek fel. A sztárvendég Vörös Szilvia operaénekes volt, aki 2006-ban végzett a Refiben. Az ajkai születésű mezzoszoprán operaénekes eddigi sikerei közül megemlítette, hogy 2011-ben Gundel-díjat kapott, majd 2012-ben Junior Prima Díjjal jutalmazták, 2014-ben pedig a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny nagydíjasa lett. Tavaly Salzburgban Placido Domingóval, illetve az operaélet dívájával, Anna Nyetrebkóval énekelt egy színpadon. Idén nyáron pedig a művész, aki a Magyar Állami Operaház magánénekese, Olaszországban, Portofinóban, a Concorso Lirico Internazionale di Portofino versenyén első helyezett lett. Vörös Szilvia elmondta, hogy nagyon szeretett refis lenni, rengeteg iskolán kívüli programban vett részt, szélesebb látókört adott számára az intézmény, mondta.

A gálán fellépett még Valler Kata, a Pegazus Színház bábművésze, aki kiemelte, hogy egy egyházi iskola nagyon sok pluszt ad az Istenhez való viszony, az önfegyelem, a felelősségvállalás terén is. Rózsás Hajnalkát a Szó és Kép Színpad művészeként ismerik a pápaiak, az ő számára a Refiben az volt a legfontosabb, hogy az iskola adott egy értékrendet, amihez lehetett és ma is lehet igazodni. A gála második részében a művészeti szakgimnázium növendékei és Pápa Város Fúvószenekara lépett fel. A zenekar vezetője a Refiben is tanít, valamint az együttesben is több refis tanár és diák muzsikál.

A színpadon ott volt az ősi szimbólum, az eperfa

A gálán nem csupán egykori diákok, de ma már nyugdíjas pedagógusok is ott voltak. Szabó Ildikó 1991-től tanított az iskolában, 17 évig volt a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma pedagógusa. Mint mondta, számos helyről érkeztek a diákok és a tanárok is, de összetartó erő volt a szeretet. Úgy gondolja, hogy a refis diákot talán az összetartás, az egymás iránti tisztelet és szeretet, a hit különbözteti meg a többi tanulótól. Szabó Ildikó egy kezdeményezésre is felhívta a gála résztvevőinek figyelmét: 26 éve nyitotta meg újra kapuit az iskola, s ez idő alatt sajnos több nagyformátumú igazgatótól is végső búcsút vettek. Nagytiszteletű Kövy Zsolt, Kálmán Attila, Korsós Bálint, Kovács Péter tevékenysége és embersége előtt egy emlékfutással szeretnének tisztelegeni. A tervek szerint erre több iskolából is érkeznek majd csapatok, így egy nagy találkozóval idéznék meg az egykori igazgatók alakját.
Az Exrefis Találkozót első alkalommal szervezték meg, hagyományteremtő szándékkal.

Képek:


Címkék: református | találkozó | gála
Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!