Választás előtt, jótékonysági akció után – Küldöttgyűlés a NAK-nál


2017-09-12 00:23:56  | cikk: pt  | fotó: pt  | 



Küldöttgyűlés tartott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Veszprém megyei szervezete hétfőn késő délután az egyik belvárosi szállodában. Az összejövetelen szó esett az agrárágazat aktualitásairól és a közelgő kamarai választásokról, valamint a Magyarok Kenyere nevű jótékonysági programmal kapcsolatos adományátadásra is sort kerítettek.

Az esemény elején Radovits Tibor, a NAK Veszprém megyei elnöke felidézte, Korinek László egyetemi tanár 2011-ben indította útjára a Magyarok Kenyere programot, ami akkor vált országosan is kiemelt jelentőségűvé és sikeressé, amikor a kamara négy évvel ezelőtt a kezdeményezés mellé állt. – Habár nem vagyunk nagy búzatermelő megye, a kezdetektől fogva részt veszünk a programban, a lehetőségeikhez mérten a mi gazdáink is hozzájárulnak a nemes célhoz. Idén a tavalyinál jóval több búza gyűlt össze Veszprém megyében a felajánlásoknak köszönhetően, az ebből őrölt mintegy ötezer kilogramm lisztet a Magyar Máltai Szeretetszolgálaton keresztül kapják meg a rászorulók – közölte Radovits Tibor.
Az adományt jelképesen Győrffy Balázs országos NAK-elnök adta át Pataki Gergelynek, a szeretetszolgálat regionális ügyvezetőjének, aki elmondta, a lisztet elsősorban a kisgyermekes, gyermekes rászoruló családokhoz juttatják el, számukra nagy segítséget jelent ez a felajánlás. Radovits Tibor megjegyezte, a gyűjtés egyértelműen sikeres volt, és természetesen jövőre is csatlakoznak majd a programhoz.

A küldöttgyűlésen Győrffy Balázs először a közelgő kamarai választásokról tájékoztatta az egybegyűlteket. Mint mondta, november 3-án országosan közel 250 szavazókörben adhatják le voksukat a NAK tagjai, akik 19 megyei küldöttgyűlés alakulásáról döntenek majd. A választáson a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz), illetve a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (Mosz) jelezte indulását, előbbi 19, míg utóbbi 9 megyére nyújtott be küldöttjelölt-listát. – Veszprém megyében a Magosz egyedüliként indul azokért a pozíciókért, amik a küldöttgyűlésben megnyílnak. Ez 70 küldöttet jelent majd, a következő lépésben pedig a megyei és az országos tisztségviselők megválasztása is megtörténik – jegyezte meg a NAK elnöke. A megyében egyébként 12 helyszínen, a 10 járási székhelyen, valamint Zánkán és Csöglén szavazhatnak majd a kamarai tagok.

Győrffy Balázs az agrárgazdasági kamara működésével kapcsolatban úgy fogalmazott, az elmúlt években számos területen előreléptek, fejlődtek. Évente több mint 200 jogszabályt véleményeztek, többet saját maguk kezdeményeztek. A vidékfejlesztési programban is jelentős szerepet vállaltak, részben a NAK közbenjárásának köszönhetően több mint a duplájára emelkedett az az összeg, ami az élelmiszeripar rendelkezésére áll. A falugazdász hálózatot egységes, jól működő rendszerré alakították, továbbá segítséget nyújtottak a hozzájuk fordulóknak a pályázatokkal kapcsolatban. Emellett például biztosításközvetítő és telekommunikációs szolgáltatást is működtetnek.

Képek:


Címkék: | küldöttgyűlés | NAK
Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
Ez is érdekelhet

2017-10-29 23:21:54

Pénteken agrárkamarai választások


2017-09-12 00:23:56

Választás előtt, jótékonysági akció után – Küldöttgyűlés a NAK-nál