Projektort, édességet és pénzadományt kapott az Erzsébetvárosi Óvoda


2017-10-16 17:15:15  | cikk: Babos Petra  | 



Az élelmezési világnap alkalmából az idei évben is a Cargill Takarmány Zrt. élelmiszergyűjtést szervezett a múlt héten. Az adományt idén a cég telephelyén működő körzetben, az Erzsébetvárosban ajánlották fel, méghozzá az óvoda javára. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO Rómában ülésező konferenciája 1979-ben magyar határozati javaslat alapján nyilvánította világélelmezési napnak október 16-át. Az adományt ezért az élelmezési világnapon, vagyis ma délelőtt adta át Schlechtné Kósi Ildikó, a cég vezetője az óvodásoknak. Az üzemvezető kérdésünkre elmondta, a kezdeményezéshez nagy örömmel csatlakoztak az idei évben is, hiszen tavaly már támogatták a Huszár Óvodát. A cég dolgozói kekszet, teát, rostos üdítőt, szörpöt, cukrot ajánlottak fel a gyerekeknek, de színezőt, papírtörlőt és papírzsebkendőt hoztak.
Az Erzsébetvárosi Nap jótékonysági főzőversenyének bevételét, vagyis 150.800 Ft-ot Áldozó Tamás polgármester adta át a tagóvoda-vezetőnek, akitől megtudtuk, az udvari játékok felújítására és futóbicikli vásárlására szeretnék költeni az összeget. A polgármester köszönetét fejezte ki a főzőversenyen részt vett csapatoknak, s a Cargill Zrt.-nek, akik rendszeresen támogatják a város intézményeit.
Az óvoda kapott egy másik adományt is ezen a napon. A Hitgyülekezete egy projektort adományozott az óvodának, hiszen arról értesültek, hogy az intézmény az Erzsébetvárosi Nap főzőversenyének bevételéből azt szeretne vásárolni. Petri Lászlóné tagóvoda-vezető elmondta, nagy öröm számukra, hogy az idei évben őket támogatták a főzőversenyen, ahol az óvoda dolgozói és az óvodába járó gyerekek szülei is főztek, hozzájárulva a nap sikerességéhez.
Petri Lászlóné óvodavezető köszönetét fejezte ki Ortutay Gábor lelkésznek, Schlechtné Kósi Ildikónak, Venczel Csaba önkormányzati képviselőnek és Áldozó Tamásnak is a nagylelkű adományokért.
A gyerekek nagyon örültek az ajándéknak, egyből meg is kóstolták a finomságokat, majd megnéztek egy mesét, amit már az új projektorral vetítettek ki nekik.

Képek:


Címkék: adomány
Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!
Ez is érdekelhet

2018-02-21 23:32:50

Közel 240 ezer forint Hunornak