Az vagy, amit megeszel! - folytatódott a gyermek egészségügyi előadássorozat


2017-10-25 19:21:42  | cikk: pi-pa  | fotó: Pintér Ádám  | 



„Az vagy, amit megeszel” – idézte a sokak által ismert mondást dr. Lőrincz Matild gyermekorvos a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Pápai Csoportja „Segítünk, hogy segíthess!” című előadássorozatának októberi alkalmán, ma délután a Napsugár Bölcsődében. Az előadás első témája a kisdedek táplálása volt. Ezzel kapcsolatban az előadó hangsúlyozta, nagyon fontos a gyermekek életében a megfelelő étrend kialakítása. Szintén fontosak a közös, családi étkezések, melyeknek szépen terített asztal mellett nyugodtan, lehetőleg újságolvasás és okostelefonok nélkül kellene zajlani. A doktornő rámutatott, az új ízek fokozatos bevezetésével lehet kialakítani a gyermekek változatos étrendjét. Ha egy gyermek egy új ízt elutasít, nem szabad erőltetni, türelmesen várni kell körülbelül két hetet, és akkor újra lehet próbálkozni az adott étellel. Fontos, hogy a kisgyermekeket két étkezés között ne kínáljunk nassolni valóval, sós ropogtatni valókkal és nagyon fontos, hogy ne kínáljuk a gyermekeket gyorséttermi ételekkel. A folyadékpótlás során nagyon fontos a vízfogyasztás, soha ne itassunk a kicsikkel cukrozott gyümölcsleveket, üdítőitalokat. Gyümölcslevet csak frissen préselt, cukrozatlan formában fogyasszanak az apróságok – hangsúlyozta dr. Lőrincz Matild.
A doktornő előadásának második felében – szülői kérésre – arról szólt, hogy miért fontos figyelmet fordítani a gyermekek székletére. Mint elmondta, mindenképpen intő jel lehet, ha a gyermek székletének színe, állaga megváltozik. A túl híg és a túlságosan kemény széklet is komoly problémákra utalhat. Az előadáson elhangzott, a gyermekek a mindennapi életben számos helyen – például autóbuszon, bevásárlókocsiról – „összeszedhetnek” komoly fertőzéseket, köztük a különféle bélférgeket is, melyek rendkívül fertőzőek. Ha a szülő férgességre utaló jelet vesz észre a gyermek székletében, célszerű lefotózni azt, és a fotót megmutatni a gyermekorvosnak annak érdekében, hogy mielőbb a legmegfelelőbb kezelést kaphatja a gyermek, illetve sok esetben a környezet kezelésére is szükség lehet.
Az előadás során a hallgatóság a hagyományokhoz hűen témáktól eltérő kérdéseket is feltehetett. Dr. Lőrincz Matild ma a fogfejlődéssel, táplálék kiegészítőkkel, vitaminokkal kapcsolatos kérdésekre válaszolt.
A rendezvényen adták át dr. Lőrincz Matildnak és a Napsugár Bölcsődének a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Közép-dunántúli Régiója köszönő oklevelét, mellyel az idén 20 éves pápai csoport érdekében végzett tevékenységüket ismeri el a karitatív szervezet.

Képek:


Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!