Megyei haditorna versenyt nyert a Petőfi Gimnázium


2017-11-09 11:09:01  | cikk: Haraszti Gábor  | 



Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően a Honvédelmi Minisztérium a 2017/2018-as tanévben is megrendezte az Országos Haditorna Verseny Veszprém megyei döntőjét. A szervezők célja ezzel a versenysorozattal az, hogy erősítsék a honvédség és a társadalom kapcsolatát, elősegítsék a honvédelmi nevelést, valamint népszerűsítsék a sportot és az egészséges életmódot. Fontos alapelvei a rendezvénynek a rend, a fegyelem, a kölcsönös segítségnyújtás, amelyek ahogy a honvédségben, úgy a sportban is meghatározóak. A verseny Veszprém megyei döntőjén 12 középiskola összesen 48 diákja vett részt, a tét az országos fináléban való részvétel volt. A négyfős csapatok különböző ügyességi és elméleti versenyszámokban mérhették össze tudásukat, ezek között akadálypálya, kézigránátdobás, váltófutás, légfegyveres lövészet, elsősegélynyújtás is szerepelt. A haditorna versenyen induló 12 csapat közül a legeredményesebb a Bánhalmi Marcell, Schenek Dániel, Ábrahám János, Varga Patrik összetételű petőfis csapat lett
- A tavalyi és tavalyelőtti tanév sikere kapcsán mindenképpen szerettünk volna az idei alkalmon is részt venni és természetesen folytatva a hagyományt, jól szerepelni - mesélte Koncz János, a Petőfi Sándor Gimnázium testnevelője. Már tavaly igyekeztem olyan csapattagokat keresni, akik nem végzősök és jó esetben két-három évig is együtt tudnak versenyezni, ezáltal még nagyobb lesz az összeszokottság és a rutin. Így is lett, a fiúk nagyon szépen szerepeltek, azt gondolom, nem férhetett kétség a továbbjutásunkhoz, hiszen a nyolc feladatból ötöt is sikerült megnyernünk, így nem izgultam az eredményhirdetésnél.
A döntőt 23 középiskola részvételével tavasszal Budapesten rendezik, és mivel a Petőfi ezidáig egy második és egy harmadik helyet szerzett, Koncz János diákjai megcélozzák az első helyet.

Képek:

nincsenek képek

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!
Ez is érdekelhet

2017-12-22 12:29:14

Mozgalmas évet zárt a Hét Csillag Egyesület


2017-08-27 14:15:14

Emberelőnyben sem sikerült a pontszerzés


2017-11-14 14:18:06

Szépen teljesítettek a lőegylet tagjai


2017-11-09 11:09:01

Megyei haditorna versenyt nyert a Petőfi Gimnázium