Felléptek a dobogóra


2017-11-10 10:07:55  | cikk: Haraszti Gábor  | 



A Pápai Egyesített Labdarúgó Club U16-os lánycsapata Sopron ellen búcsúzott az őszi szezon hazai mérkőzéseitől. A házigazdák három győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel a negyedik helyről várták a kezdést, míg ellenfelük a hatodik pozíciót foglalta el. Nem volt tét nélküli a két félidő, hiszen egy esetleges hazai sikerrel és az elmaradt mérkőzés pótlásával még a második helyre is odaérhetnek idén a pápai lányok, amit képességeik alapján meg is érdemelnének. Az első játékrész derekán két perc alatt két gólt lőtt a Pápa, előbb Orsós Alexandra, majd Szalay Júlia vette be az ellenfél kapuját. A folytatásban és a második félidőben volt még lehetőség növelni az előnyt, gól azonban nem esett, ám így sem forgott veszélyben a PELC idei negyedik sikere.
- Mindkét csapatnak sok lehetősége volt az első húsz percben, mi is kihagytuk a ziccereinket, szerencsére kontrából az ellenfél is hibázott - értékelt a lefújás után Tóth Ferenc, a PELC edzője. - A két gyors gól után kicsit átvariáltuk a felállásunkat, 4-3-3-ról 4-4-2-re váltottunk annak érdekében, hogy stabilizáljuk a középpályát. Szünet után kicsit defenzívebb lett a játékunk, el is fáradtunk, de a lányok megtettek mindent a három pontért, dicséret illeti őket.

PELC U16 - Sopron 2-0 (2-0) Gsz.: Orsós, Szalay

PELC U16: Piriti - Savanyó, Bojt, Harkai (Krózser 54), Sári, Szalay, Vesztergom (Töreki 69), Kovács, Tóth (Auer 54), Orsós (Bali 76), Csébi

Az őszi szezon november 19-én Veszprémben zárul.

Képek:

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
Ez is érdekelhet

2017-08-27 14:15:14

Emberelőnyben sem sikerült a pontszerzés


2017-09-22 11:05:21

Három pontért utazik a Perutz FC


2017-09-01 21:40:25

Későn hajrázott a Perutz


2017-07-13 12:19:38

Szabó gólja döntött Gyirmóton