Betlehem a könyvtár olvasótermében


2017-11-29 16:39:16  | cikk: Babos Petra  | 



A Jókai Mór Városi Könyvár olvasótermében 2013-ban állítottak először betlehemet, abban az évben, amikor az új, Fapiac téri épületbe beköltöztek az Esterházy-kastély kápolnájából. Fekete Sándor ötlete alapján a könyvtár dolgozóinak segítségével készült el a jelkép, mely azóta minden esztendőben helyet kap az olvasóteremben, s mely azóta is nagy népszerűségnek örvend az olvasók körében.
Dr. Hermann István igazgató elmondta, az első évben egy karácsonyi koncertet szerveztek a zeneiskola vonósaival, melynek sikerességéhez hozzájárult, hogy karácsonyfát is állítottak, valamint egy betlehemet.
A programot a vaszari óvodások színesítették 

A betlehemet Salgó Ferenc kanonok-plébános áldotta meg, aki mint mondta, a betlehem segít abban, hogy a karácsony üzenetét mélyebben befogadjuk. A gyerekek, ha látják a betlehemet, könnyebben megértik a történetet, amit elmondunk nekik.
A Jókai Mór Városi Könyvtárban az adventi időszakban előadással, könyvbemutatóval, kiállítás-megnyitóval várja az érdeklődőket, a gyerekek számára szerveznek kézműves foglalkozást és Mikulás-műsort is.

Képek:

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!
Ez is érdekelhet

2018-02-04 22:03:17

Színes világ - Hollenczer Vivien alkotásai


2017-11-24 13:24:45

Aszfaltozás lehetetlen körülmények között


2017-12-05 22:51:26

Adventi orgonahangverseny a Nagytemplomban


2018-01-24 21:36:41

Murvás utakat javít a Városgondnokság