Orvosok, védőnők a Huszár lakótelepi rendelőben


2017-12-14 19:26:10  | cikk: HuHa  | 



A város háziorvosait, házi gyermekorvosait és védőnőit hívta meg az önkormányzat a felújítás alatt álló Huszár lakótelepi orvosi rendelő megtekintésére ma délelőtt. A meghívottakat Áldozó Tamás polgármestere köszöntötte, aki úgy fogalmazott, ez a projekt több szempontból is különleges és megismételhetetlen, hiszen ez a 2014-2020-as Európai Uniós ciklus elsőként megvalósuló önkormányzati beruházása, ez az első olyan projekt, melyben a város próbálgatja azokat a kötelezettségeket, feladatokat, amiket az új szabályozás előír a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében. Ugyanakkor ez egy fontos fejlesztés, hiszen bár összegét tekintve a legkisebb, mégis a legérzékenyebb terület, a helyi egészségügyi alapellátás feltételeinek javításáról szól.
-Ezt a beruházást is úgy igyekszünk végigvinni, mint majd az összes többit is, vagyis minél átláthatóbban, minél nyitottabban, az érintettek minél szélesebb körű bevonásával. Igaz ez a kezdetekre, hiszen közmeghallgatáson mondtuk el a városrészen élőknek a terveket, és igaz a folytatásra is, melynek részeként ma az alapellátásban dolgozóknak kívántuk bemutatni az építkezés állását. 
A városvezető megemlítette, elbírálás alatt áll egy másik egészségügyi pályázata is a városnak, várhatóan heteken belül annak is kihirdetik az eredményét.
Áldozó Tamás polgármester beszélt a projekt jelentőségéről

A Huszár lakótelepi orvosi rendelő felújításáról Zsegraits Gyula, a kivitelező cég ügyvezetője elmondta, 90 százalékos készültségi fokon áll az építkezés. A munkát bontással kezdték, belső válaszfalakat helyeztek át, nyílászárókat cseréltek, szigetelték a tetőt és a homlokzatokat, új gépészeti rendszereket építettek ki és 20 négyzetméterrel növelték az épület alapterületét.
-Jelenleg burkolási és festési munkák zajlanak az épületben, ezek a héten elkészülnek, és a szerelvényezéssel folytatjuk a munkát. Az építkezést követően történik majd a bútorok, berendezések beépítése - ismertette. A megjelent orvosokat és védőnőket Bocskay László, a városrész önkormányzati képviselője arról tájékoztatta, hogy a rendelőépület környezetének rendezésére, a parkoló kialakítására vonatkozó tervek elkészültek, ezeket facebook oldalára feltöltötte és várja a véleményeket, javaslatokat, melyeket áttekintés után esetleg be is építenek az eredeti elképzelésekbe. A környezetrendezés már nem része a projektnek, ezt az önkormányzat fogja finanszírozni.
A város háziorvosait, házi gyermekorvosait és védőnőit várták az épületbejárásra

Az épületbejáráson, a rendelő házigazdái, az itt tevékenykedő orvosok köszönetüket fejezték ki a városnak a sikeres pályázatért, a kivitelezésért.
-Megnéztük a készülő épületet, nagyon boldog vagyok, gyönyörűnek, korszerűnek találom és örülök, hogy komfortosabb körülmények között végezhetem a munkámat és a betegek számára is jobb ellátási feltételeket tudunk biztosítani - fogalmazott dr. Vaitsuk Mária házi gyermekorvos. Hasonló véleményt fogalmazott meg dr. Molnár Valéria háziorvos is, aki azt az együttműködést emelte ki, ami kialakult a kivitelezők és a háziorvosok, védőnők között a felújítás során.
Dr. Vaitsuk Mária szerint lényegesen komfortosabb körülmények állnak majd a gyógyítás rendelkezésére

A megjelentek együtt járták végig az egyes helyiségeket, majd az orvosi rendelőben dolgozók a munkálatok utolsó fázisairól egyeztettek a kivitelezővel, így például a rendelők és váróhelyiségek falainak színeiről.

Képek:


Címkék: TOP
Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!