Adventi kórustalálkozó


2017-12-16 21:01:02  | cikk: ha  | 





Másfél évtizedes hagyománya van már, hogy adventben a város felnőtt kórusai közös hangversenyt adnak. Minden évben más-más csoport vállalja a szervezést, idén a Pápai Református Gyülekezet Séllyei István Énekkara koordinálta a programot. A rendezvény méltó helyszíne a szépen felújított református ótemplom volt.

Márkus Mihály református lelkész köszöntötte az adventi alkalom résztvevőit

Advent harmadik hétvégéjén, szombaton gyűlt össze az hat kórus, a Szent Anna Kórus, a Pápai Evangélikus Gyülekezet Kórusa, a Pápai Nyugdíjas Egyesület Énekkara, a Pápai Református Gyülekezet Séllyei István Énekkara és Pápa Város Bárdos Lajos Vegyeskara és a Pápai Barokk Hagyományőrző Egyesület Brezza di Barocco kamarakórusa.

A résztvevőket és az érdeklődőket Márkus Mihály református lelkipásztor köszöntötte, aki kiemelte, hogy adventben a dal, a zene segít megélni az ünnepvárás békéjét, közelebb hozza egymáshoz az embereket. Parola Csaba, a Pápai Református Gyülekezet Séllyei István Énekkara karnagya elmondta, hogy szép hagyomány az adventi kórushangverseny a városban, az alkalom lehetőséget ad arra, hogy meghallgassák egymást az éneklő közösségek, beszélgessenek, tapasztalatot cseréljenek.
A kórusok mindegyike ünnepi repertoárral készült, számos szép mű felcsendült a hallgatóság nagy örömére.

Képek:

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!
Ez is érdekelhet

2018-03-05 22:01:35

Petőfisek tárlata


2018-01-18 07:58:35

Új vezetőség a Jókai Kör élén


2018-04-25 23:11:46

50 százalékos készültségi fokon áll a véradó felújítása


2018-01-27 17:33:30

Nagy Lászlóra emlékeztek a városbarátok