A Jókai emlékév programjait egyeztették


2018-01-31 22:08:32  | cikk: HuHa  | 



Múlt év decemberében döntött arról a képviselő-testület, hogy a 2018-as esztendőt Jókai emlékévvé nyilvánítja, tisztelegve ezzel a nagy magyar mesemondó emléke előtt, akit 125 évvel ezelőtt választottak Pápa város díszpolgárává. Az idei esztendőben a Jókai Kör megalakulásának 125 éves évfordulóját is ünnepeljük, e két esemény adja az apropóját az emlékévnek.
A határozat megszületését követően az önkormányzat arra kérte a Jókaihoz kötődő intézményeket, civil közösségeket, szervezeteket, hogy tegyenek javaslatot az emlékév programjaira, ötleteljenek, miként lehet méltó és a város lakosságát mindinkább megszólító módon ünnepelni a jubileumot.
A bőség zavarával küzdünk - mondta Unger Tamás

A programterveket január közepéig várták, ma pedig a beérkezett javaslatok részleteiről egyeztettek. A munkaértekezletet Unger Tamás alpolgármester vezette, aki érdeklődésünkre elmondta, a bőség zavarával küzdenek, hiszen számos rendezvényötlet született az elmúlt hetekben. Természetesen vannak átfedések közöttük, de változatos és színes programsorozat állhat össze a tervekből, ennek megvitatása volt a mai találkozó programja.
-A javaslatok között kiállítás, színdarab bemutató, gasztronómiai rendezvény, az emlékhelyek felkeresése egyaránt szerepel. Egy időrendi javaslat már elkészült a tervezett programokra vonatkozóan, eszerint az emlékév eseményei már februárban megkezdődnek. Természetesen az önkormányzat Pápa Város Napját ennek az emlékévnek szenteli, ezen a júniusi ünnepi rendezvényen is Jókaira emlékezünk majd.

Az alpolgármester hozzáfűzte, a javaslatok Jókai személyével, tevékenységével kapcsolatosak, de örömmel fogadták, hogy olyan kreatív ötletek is születtek, melyek eltérnek a klasszikus megemlékezési formáktól. Ilyen például a Jókai bableves és tiroli máj főző verseny, vagy az író kártyaszenvedélyére utaló tarokkverseny is. Ezeken kívül előadások, filmvetítések, iskolai vetélkedők, emléktúrák, színházi előadások és kiállítások is részesei lehetnek az emlékévnek.
-Természetesen ez még egy képlékeny programterv, amit a következő hetekben pontosítunk, meghatározzuk az időpontokat - tette hozzá Unger Tamás. Az emlékév tiszteletére egy logó is készül, ennek első terveit is bemutatták a tanácskozáson.
Minden Jókaihoz kötődő intézmény, szervezet bekapcsolódott a programalkotásba

Az emlékév programjára a Jókai Mór Városi Könyvtár is tett javaslatokat. Polovitzerné Antal Mónikától megtudtuk, a programterv összeállításánál az volt az elődleges céljuk, hogy minden korosztály számára tervezzenek Jókaihoz kötődő programot, hiszen míg a felnőttek számára Jókai a legkedvesebb írók közé tartozik, addig a mai fiataloktól kissé távol áll az író munkássága.
-Általános és középiskolások számára is terveztünk vetélkedőket; Jókaira emlékezve szeretnénk folytatni hagyományunkat, az irodalmi sétát, ami a Jókai emlékhelyeket mutatná be, és ehhez egy kiadványt is megjelentetnénk. Javaslatunkban szerepel a Jókai szépíróverseny, Jókai film vetítések az előadóteremben és honlapunkon folyamatosan közzétennénk az író műveiben fellelhető, Pápához kapcsolódó szemelvényeket.
A könyvtár azt is tervezi, hogy az állományukban lévő Jókai műveket kiemelt helyen helyezi el és törekednek arra, hogy a legújabb kiadású könyvek is megtalálhatók legyenek náluk, hiszen az olvasók szívesebben veszik kezükbe az igényes, új köteteket, mint a régi kiadásokat.
A városi könyvtár ötleteit Polovitzerné Antal Mónikától tudtuk meg

A mai tanácskozás után az emlékév programjait még pontosítják, véglegesítik az időpontokat, egyeztetik a többi városi rendezvény időpontjával és ezután áll össze a Jókai emlékév kész rendezvénysorozata.

Képek:

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!
Ez is érdekelhet

2018-04-06 23:15:45

Dr. Kovács Zoltán: a választás tétje Magyarország jövője


2018-04-08 17:04:02

Közel 150 kiállító az érembörzén


2018-04-30 22:41:56

Ismét kutyakiállítás Pápán


2018-05-10 21:49:43

Szombattól látogatható a kiállítás