Megelőzni a bűncselekményeket


2018-02-22 19:39:16  | cikk: HuHa  | 



A bűncselekmények és az áldozattá válás megelőzéséről szóltak a Pápai Rendőrkapitányság kiemelt megelőzési főelőadójának tájékoztatói ma délelőtt a Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában. Az előadássorozat apropóját a bűncselekmények áldozatainak emléknapja adta, melynek dátuma február 22.
Császárné Elek Veronika címzetes rendőr alezredes érdeklődésünkre elmondta, a Pápai Rendőrkapitányság nem találkozott olyan bűncselekménnyel, amit akkor követtek el, amikor egy kisgyermek egyedül volt otthon, de fontosnak tartják, hogy minél fiatalabb korban megismertessék a diákokkal a bűncselekmények megelőzési lehetőségeit. A mai emléknapon harmadik és ötödik osztályosoknak tartott előadást.
Császárné Elek Veronika címzetes rendőr alezredes osztotta meg a rendőrségi jótanácsokat a diákokkal

-Olyan áldozatvédelmi szabályokat gyűjtöttünk össze, amit már ebben a korban is ismerni és alkalmazni kell a fiataloknak - közölte.
Ennek keretében az otthon tartózkodás szabályait beszélték át, többek között arról esett szó, ha egyedül vannak otthon, az ajtót és a kaput be kell zárni, de akkor is be kell csukni kell minden nyílászárót, ha ők hagyják el a lakást utoljára.
-Fontos hogy tudják, ha egyedül vannak otthon és érkezik valaki, előbb meg kell győződniük arról, hogy ki kér bebocsátást, de nem úgy, hogy automatikusan kinyitják az ajtót, hanem az ajtón vagy az ablakon kikémlelve. Arról sem szabad az idegent tájékoztatni, hogy egyedül vannak otthon, hiszen ez is veszélyforrást jelenthet - magyarázta az előadó.
Beszélgettek arról is, hogy az iskolába milyen értéket nem szabad elvinni, ha pedig mégis szükség van az értékekre, arra miként tudnak vigyázni. Mindezek mellett az ingyenesen hívható segélykérő telefonszámokat, a 107-et és a 112-t is megtanulták a gyermekek.
A harmadik osztályosok számára sok új információ hangzott el

Az ötödik osztályosoknak tartott előadásból az egyik fiú számára az volt a legfontosabb szabály, hogy az ajtókat zárni kell. Elmesélte, eddig ő nem szokott ilyen elővigyázatos lenni, de mostantól megfogadja a jó tanácsot. Egy másik diák azt emelte ki a tanultakból, hogy támadás esetén inkább oda kell adni az elkövető által követelt értékeket, mintsem a testi épségüket kockáztassák az ellenállással, veszélyhelyzet esetén pedig felnőtt vagy rendőr segítségét kell kérni.

Császárné Elek Veronikától megtudtuk, az előadáson sok kisgyermek mondta el, hogy többször is egyedül tartózkodik otthon, és arról is beszámoltak, hogy az ajtót bezárják ilyenkor, de olyan diákokkal is találkozott, akik számára újak voltak ezek az információk.

Az Európa Tanács 1990. február 22-én tette közzé a bűncselekmények áldozatainak chartáját, a bűncselekmények áldozatainak emléknapját hazánkban 1993 óta tartják nyilván.

Képek:

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!
Ez is érdekelhet

2018-03-20 23:28:45

Koszorú elhelyezés Kossuth Lajos halálának emléknapján


2018-06-17 09:04:30

Beiktatták Polgárdi Sándor esperest


2018-03-21 21:59:19

Kövek


2018-05-07 13:47:33

Zenés-verses teadélután a Tarczyban