Gőgös Zoltánnal szemben az Együtt sem indít egyéni jelöltet


2018-02-22 22:19:04  | cikk: Babos Petra  | 



Grőber Attila, az MSZP helyi elnöke bejelentette, hogy tegnap délután az MSZP és a Párbeszéd Magyarországért politikai pártok szövetsége leadta az ajánlószelvényeket, s a hitelesítés után elmondható, hogy Gőgös Zoltán hivatalosan képviselőjelöltté vált. Mint arról korábban már hírt adtunk, január végén jelentették be, hogy az MSZP jelöltjét, Gőgös Zoltánt támogatja a Demokratikus Koalíció és a Párbeszéd is. A mai napon azonban biztossá vált, hogy az Együtt is csatlakozik ehhez a szövetséghez.
A párt önkormányzati képviselője, dr. Bányai Katalin elmondta, az Együtt az egyéni jelöltek tekintetében mindig az együttműködés mellett állt, illetve amellett, amit a választópolgárok is elvárásként támasztanak a pártok felé.
-Beszéltem Gőgös Zoltánnal, hogy egyeztessük az Együtt és az MSZP álláspontját ebben a választási ciklusban. Azt mondtam, hogy a mi pártunk nem indít jelöltet Gőgös Zoltánnal szemben, ha a szocialisták sem indítanak jelöltet olyan helyeken, ahol az Együtt rendelkezik esélyesebb jelölttel. Erre vonatkozóan ígéretet nem kaptam Gőgös Zoltántól, de bízom abban, hogy az aláírások összegyűjtését követően mérlegelni fogják ezt a kérésemet - mondta dr. Bányai Katalin.
Az önkormányzati képviselő arra kérte a választópolgárokat, hogy menjenek el szavazni, fejezzék ki véleményüket, hogy szerintük milyen irányba halad az ország. Az Együtt a szavazóit arra bíztatta, hogy egyéni jelöltként Gőgös Zoltánt támogassák, a listán viszont szavazzanak az Együtt Pártjára.
Grőber Attila hozzátette, Gőgös Zoltánt immáron öt politikai párt támogatja, az MSZP mellett a Párbeszéd, a DK, az Együtt és a Liberálisok. Az MSZP helyi elnöke kiemelte, hogy az 1-2 százalékos politikai közösségeknek nincs esélyük arra, hogy egyéni jelöltet juttassanak be az Országgyűlésbe, ezért "minden olyan politikai közösség, aki ezek után egyéni képviselőjelöltet indít a demokratikus oldalon, az a Fidesz hatalmát erősíti". Mint mondta, szívesen tárgyalnak ezeknek a pártoknak a képviselőivel a koordinált együttműködésről. Grőber Attila hangsúlyozta, nem fog részt venni a nagyot mondás egyetemének előadásain, atekintetben, hogy ki hány ajánló aláírást szerzett. Ők mindent megtesznek annak érdekében, hogy a kampány, mely az "adják vissza a jövőnket" elvre épül, sikeres legyen, hiszen gondolják, hogy az áprilisi választás Magyarország következő évtizedeiről szól.

Képek:

nincsenek képek


Címkék: választás2018
Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!