Éves közgyűlés a nyugdíjas egyesületnél


2018-02-28 13:10:57  | cikk: Babos Petra  | 



Megtartotta éves beszámoló közgyűlését a Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi-Érdekképviseleti Egyesülete ma délután a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színháztermében. A gyűlés elején egy perces néma felállással tisztelegtek a 2017. évben elhunyt tagtársaik előtt.
Baán Éva, az egyesület elnöke a 2017. évi szakmai beszámoló kapcsán elmondta, az egyesület az alapszabályban lefektetett célok és feladatok figyelembevételével látja el sokrétű feladatát. 2009-ben 320 fő volt az egyesület létszáma, 2017 év végére pedig 723-ra emelkedett ez a szám.
-Minden évben kötelező a beszámoló közgyűlés megtartása. Az idei évben is programokban gazdag évadot tudhatunk magunk mögött. Változatos volt, az előző évekhez hasonlóan. Tavaly ünnepeltünk az egyesület 25 éves fennállását, melyen határon túli nyugdíjasok is részt vettek, nagy örömünkre - emelte ki az egyesület elnöke.
2018-as évben is színes programok várnak a tagságra, lesz nőnap és majális is, ahol terveik között szerepel, hogy májusfát is állítanak. Ezekre a rendezvényekre is meghívják külföldi barátaikat. Természetesen a városi programokon is aktívan részt vesznek. Idén is megszervezik az idősek napját és a nyugdíjas karácsonyt is. Lesznek még előadások és tájékoztatások is, a könyvbemutatók és kirándulások mellett.
A közgyűlésen részt vett Áldozó Tamás polgármester is, aki köszöntötte az egyesület tagjait. Mint mondta, Pápán pár év múlva minden tizennégy év alatti fiatalra százhúsz 65 év feletti jut.
-Örülünk annak, hogy Pápán az idősek, nyugdíjasok egészségben élik a szépkorú éveiket. Az önkormányzat dolga, hogy a 65 év felettieket saját intézményrendszerében támogassa. Ilyen az egészségmegőrzését szolgáló intézmények, például a házi orvosi rendelő szolgálat. Örömmel mondhatom el, hogy március 5-én adjuk át a megújított Huszár lakótelepi rendelőt a háziorvosoknak és védőnőknek. Feladatunk, hogy a helyi szociális rendszert erősítsük, főleg azokat a szolgáltatásokat, amelyek a hétköznapi életet könnyítik meg - mondta a polgármester, majd hozzátette, ha úgy érzik, hogy van olyan szolgáltatás, amit erősíteni kéne, ha méltatlanság éri őket, azok között a feladatok között, ami az önkormányzatot érinti, azt fogalmazzák meg, és mondják el a közgyűlésen. Végül további jó egészséget kívánt mindenkinek.
A közgyűlésen köszöntötték a 90 életévüket betöltött tagokat. Frantz Lászlót, Kutsán Tivadarnét, Szokodi Árpádnét, Kuti Ferencet és Vörös Károlynét örökös tagnak nyilvánították.
A gyűlésen a megjelentek egyhangúlag elfogadták a 2017.évi pénzügyi beszámolót és az Ellenőrző Bizottság jelentését is, valamint a 2018. évi munkatervet.

Képek:

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!
Ez is érdekelhet

2018-05-12 12:07:52

Nyolcadik alkalommal szervezik meg az Ökumenikus Napot Pápán


2018-03-21 17:47:51

Idén is sok érdeklődőt vonzott az erkeles nyílt nap


2018-05-30 12:23:52

Sok résztvevő az Allegro népdaléneklési versenyén


2018-02-13 16:33:59

Jókai utca: kezdődik a felújítás!