Megvan az első tavaszi győzelem


2018-03-24 18:04:00  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: Babos Petra  | 



Négy győzelem, öt vereséges hazai mutatóján szeretett volna javítani a Perutz FC az NB III-as labdarúgó bajnokság 20. fordulójának szombati játéknapján. A Perutz stadionban ugyanis ezidáig nem igazán tudta érvényesíteni a hazai pálya előnyét a sárga-kék csapat, a Várkert úton 12, idegenben 16 egységet gyűjtöttek Szabó Zsolték. Rá is fért volna a mieinkre a pontok itthon tartása, hiszen tavasszal még nem sikerült győztesen elhagyniuk a pályát, két vereséggel a háta mögött a Perutz a Sánta - Böröczky, Kozma, Nagy B., Bohner - Baldauf, Jurik, Németh L., Hanzl, Skriba - Szabó Zs. összeállításban kezdte a mérkőzést. Negyed óra alatt már két góllal is vezethetett volna a hazai alakulat, azonban mindkét óriási lehetőség kimaradt, előbb Szabó Zsolt találta el a bal kapufát, majd Németh centerezését lőtte két méterről fölé a támadó. A félidő derekán Németh ismét jól iramodott meg a jobb oldalon, majd középre tálalt és a hosszún érkező Skriba Máté kapásból a jobb sarokba lőtt, Lőrincz kapus nem ért le a jól helyezett lövésre 1-0. Fél óra elteltével alakította ki első lehetőségét a vendég csapat, ekkor Somodi vette a rövid felsőt célba, ám próbálkozása pontatlan volt, így Sántának nem kellett játékba avatkoznia. A 42. percben nagyon közel állt az egyenlítéshez a Csepel, Simon végezhetett el szabadrúgást a tizenhatos sarkáról, bal felsőbe tartó labdájába a pápai kapus azonban hatalmas bravúrral még bele tudott érni, mely után a védők felszabadítottak, az első 45 percben több helyzet pedig nem alakult ki. A találkozó szünetében a Pápai Egyesített Labdarúgó Club átadta a Hónap játékosa elismerést, melyet Kövér László, az Országgyűlés elnöke Erdősi Milánnak, az U13-as csapat játékosának nyújtott át. A második félidő első említésre méltó eseménye mindjárt egy Perutz gól volt, az 55. percben egy rosszul elvégzett szöglet után Baldauf elé került a labda, aki középre ívelt, a kimozduló Lőrincz kapust pedig megzavarták védői, így Skriba senkitől sem zavartatva belsőzhetett a kapuba 2-0. A második gól után talán már elkönyvelte a győzelmet a Pápa, amikor is szépített a Csepel, egy labdavesztés utáni visszatámadásból Somodi elé került a labda, aki okosan kilőtte a bal felsőt 2-1. Újra nyílt volt a meccs, ráadásul Hanzl Mátét négy perccel később le kellett cserélni, a középpályás hordágyon hagyta el a játékteret és térdsérülés miatt kórházba is szállították további vizsgálatokra. A hátralévő negyed órában meg tudta őrizni egygólos előnyét a pápai együttes, mely ugyan nem játszott ma sem jól, de legalább első tavaszi győzelmét el tudta könyvelni.

Perutz FC - Csepel 2-1 (1-0) Gsz.: Skriba 2 ill. Somodi

Marton Miklós: Az első 35 perccel meg voltam elégedve, az utolsó tízzel nem annyira, a középpályán nem tudtuk összeszedni a labdákat és az ellenfél ezt majdnem kihasználta. A második félidőre is jól jöttünk ki, irányítottuk a játékot, aztán a játékrész derekán megint fölénk kerekedett a Csepel, úgy láttam, néhányan mintha elfáradtak volna. Ettől függetlenül úgy gondolom, a győzelmünk megérdemelt volt, örülök, hogy megvan az első tavaszi sikerünk, bízom a jó folytatásban.

Perutz FC: Sánta - Böröczky, Kozma, Nagy B., Bohner - Baldauf (Horváth 86), Jurik Németh L., Hanzl (Koncsag 80), Skiba - Szabó Zs. (Molnár 94)

Csepel: Lőrincz - Rakic (Teplán 27), Haraszkó, Hesz, Marczinka (Tóth 58) - Simon, Fisli, Szabó, Somodi - Németh, Korozmán (Vörös 68)

A bajnokságban két idegenbeli mérkőzés következik, március 31-én Andráshidára, április 4-én Ajkára utazik a pápai alakulat.

Képek:

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!
Ez is érdekelhet

2018-03-28 21:01:01

Tollaslabda: Két országos bajnoki címet szereztek a pápaiak


2018-01-05 22:01:57

Egyelőre új edzővel sem megy a Motax Pápa KC-nak


2018-03-25 19:17:04

Fellépett a dobogóra az U16


2018-04-20 13:50:36

Elvárás a Dunaharaszti ellen a három pont