Cél az önfeledt játék


2018-03-28 19:58:52  | cikk: Haraszti Gábor  | 



Három megye 59 csapatának részvételével utánpótlás szivacskézilabda fordulót rendeztek a Sportcsarnokban, melyen a házigazda Kilián DSE két fiú és két lánycsapata is küzdőtérre lépett.
Veszprém, Vas és Győr-Moson-Sopron megye U7-es és U8-as fiú-és lánycsapatai küzdöttek meg egymással, a forduló célja ezúttal is elsősorban a játéklehetőség biztosítása volt, és az, hogy a picik minél több pozitív élményt szerezzenek, ezt elősegítendő sem győztest, sem vesztest nem hirdettek, nem volt eredményszámítás, vagy végső sorrend. Ifj. Koncz Sándor, a Kilián DSE elnöke érdeklődésünkre elmondta, a februári rendezéssel nagyon elégedettek voltak a szövetség képviselői, ezért esett a választás ismét Pápára.
- A szivacskézilabda-programmal az a cél, hogy egy alapot megteremtsünk, a gyerekek ismerkedjenek meg a mozgásanyaggal és sikerélményhez jussanak - mondta a rendező egyesület vezetője. - Az élményközpontú versengés az elsődleges szempont, nem az eredmények hajszolása. Olyan nagymúltú klubok kézilabda-palántái is pályára léptek, mint például a Veszprém, a Győr, a Szombathely vagy épp az Ajka. A pápai gyerekekkel elégedett vagyok, játszottak olyanok is, akik ezen a napon szerezték meg első góljukat és olyanok is, akik már egy éve hozzánk járnak edzésre. Bízom benne, hogy a lelkesedésük töretlen lesz és a későbbiekben is megmaradnak a sportág mellett - tette hozzá Koncz Sándor.

Képek:


Címkék: kézilabda
Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!
Ez is érdekelhet

2018-06-22 10:51:37

Hangya kézinyár 2018.


2018-03-28 19:58:52

Cél az önfeledt játék