Kéttornyúlak főutcája is megújul


2018-04-05 21:55:15  | cikk: HuHa  | 



Mint arról korábban tudósítottunk, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában újul meg a Pápa Dáka közötti 5 kilométeres útszakasz, a felújítás a pápai elkerülőnél kezdődik és a dákai faluvégig tart. Az útépítés érinti Kéttornyúlak belterületi szakaszát is, így Pápa ezen városrészének főutcája is új burkolatot kap. A munkálatok egyszerre több helyszínen zajlanak, az elkerülő úttól Kéttornyúlak Pápa felőli végéig jelenleg teljes útzár mellett dolgoznak a kivitelezők. Páp és Kéttornyúlak között teljes útzár mellett dolgoznak az útépítők

A teljes útzár várhatóan jövő hét végéig tart, ekkorra végeznek a mostani munkafolyamattal, azonban ezt követően is kell szakaszos, félpályás forgalomkorlátozásra számítani - tudtuk meg a helyszínen Budai Lászlótól, a Magyar Közút Veszprém Megyei Igazgatóságának megyei fejlesztési és felújítási osztályvezetőjétől. Mint mondta, 2 kilométer hosszú a Pápa Kéttornyúlak közötti szakasz, a felújítás során más technológiával dolgoznak a külterületen és mással a faluban.
A falu felől egy szakaszon már egy réteg aszfaltot behúztak a félpályára - a teljes útzár jövő hét végéig marad

-Remix technológiával dolgozunk a külterületi utakon, ez azt jelenti, hogy 4-5 centiméteres zúzott kő terítés után a remix géplánc a meglévő burkolatot bedarálja, ezzel új alapot biztosít az útnak, amire aztán behúzzuk a két réteg aszfaltot. A falun belül a profilmarást követően két rétegű burkolatmegerősítést végez a kivitelező: egy vastagabb, kiegyenlítő kötőrétegre kerül majd a kopóréteg - ismertette a felújítás módját az osztályvezető. Kiemelte, az útburkolaton túl az autóbuszöblöket, megállókat is felújítják - Kéttornyúlakon kettő van belőlük - és a csapadékvízelvezetők karbantartását is elvégzik. A beruházás részeként az aszfaltozás után tartós burkolati jeleket festenek fel az útra és újakra cserélik a közlekedési táblákat.
A külterületen remix technológiát alkalmaznak, a régi burkolatot újrahasznosítják

Áldozó Tamás polgármester örömét fejezte ki, hogy nemcsak a város fenntartásában lévő utak újulhatnak meg, hanem olyan országos közúthálózat részét képező útszakaszok is, melyek áthaladnak a város területén.
-Kéttornyúlak a város része, és amikor egy országos közúthálózati elem megújul, ami egyébként Kéttornyúlak főutcája is egyben, akkor azt mondhatjuk, hogy a város egyik fontos közlekedési infrastruktúrája újul meg. Az külön öröm, hogy a beruházás azoknak a buszmegállóknak a felújítását is tartalmazza, melyek a helyi tömegközlekedést is szolgálják - közölte.
Áldozó Tamás polgármester a kivitelező és a Magyar Közút képviselőjével a helyszínen

A teljes útépítés várhatóan június végére készül el, ugyanakkor a tervek szerint nyár elején egy hasonló munka kezdődik a Borsosgyőr felé vezető úton is. Az is az elkerülőúttól indul, az is keresztülhalad a falun és azt is hasonló technológiával tervezik megújítani. Ehhez a munkához igazodik majd a város közlekedésfejlesztési TOP-os projektje, hiszen ennek keretében városkapu (forgalomlassító) és gyalogos-átkelőhely készül Borsosgyőrön. Áldozó Tamás elmondta, a városi projekt végrehajtásában a Magyar Közút konzorciumi partner, a beruházási terveket egyeztetik és természetes, hogy az önkormányzati fejlesztés kivitelezésével alkalmazkodni kell az útfelújításhoz, viszont így egy komplex közlekedési infrastruktúra megújítás lesz az eredmény. Hozzátette, Borsosgyőrön más munkákat is végez az önkormányzat, jelenleg a főút melletti fák kivágása zajlik, amit majd a növények pótlása követ. Ezen túl egy járdaszakasz átépítését is tervezik az idei évben, a faluból Nyárád felé kivezető út bal oldala újul meg.

Képek:


Címkék: felújítás
Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!