198 induló az idei túlélőfutáson


2018-05-16 17:10:26  | cikk: Haraszti Gábor  | 



12 kilométeres pálya, 33 akadály földön, vízen és levegőben, öt ország 198 résztvevője - röviden így lehetne jellemezni Magyarország egyik legkeményebb akadályfutó versenyét, a Military Survival Run-t. Minden eddiginél keményebb és összetettebb új akadályokkal és régi, bevált feladatokkal várták a pápai bázisrepülőtéren a fegyveres és rendvédelmi erőknél szolgálókat, a külföldi hadseregek katonáit, valamint azon elit akadályfutókat, akik tavalyi kiemelkedő eredményeik után meghívást kaptak a rendezvényre. A szervezők egyéniben három kategóriában (35 év alatt, 35-45 év között, 45 év felett) és csapatban is rangsorolták az indulókat, értékelési sorrendet a 240 perces szintidőn belül beérkezők között állítottak először a legkevesebb hibapont (hibapontnak számit a le nem küzdött, illetve a szabálytalanul leküzdött akadály), majd a legjobb idő alapján. S hogy mi kellett ahhoz, hogy valaki sikeresen teljesítse a versenyt? „Tudj futni megállás nélkül 12 kilométert, úszni egy kilométert, mozogj otthonosan kötélen vízszintesen és függőlegesen, ne félj a magasban, legyen erőd, kitartásod, bírd a saját testsúlyos gyakorlatokat és ne ess kétségbe ingoványos, sűrű náddal benőtt területen.” - állt a szervezők iránymutatásában. A katonai és rendvédelmi fegyveres erők tagjai mellett idén húsz civil is meghívást kapott a versenyre, így kora reggel közel 200-an gyülekeztek izgatottan a sportpályán felállított rajtvonalnál. Lendvai Gábor szervező érdeklődésünkre elmondta, a magyarok mellett belga, román, amerikai és norvég indulók is próbára tették fizikai és mentális felkészültségüket.
- Úgy gondolom, idén is jól dolgoztunk, hiszen a célba érkezés után senkinek sem volt őszinte a mosolya, ám így is pozitívan nyilatkoztak a mögöttük hagyott kilométerekről - nyilatkozta a szervező. - Akik itt a legjobbak akartak lenni, nekik bőven két órán belül, hiba nélkül kellett teljesíteni a pályát, ez az eddigi tapasztalataink alapján körülbelül 20-25 százaléknak sikerülhet. Jó futóteljesítmény és tapasztalataink szerint legalább két hónapos felkészülés kell ahhoz, hogy valaki itt eredményt tudjon elérni illetve a folyamatos szellemi problémamegoldó képesség is elengedhetetlen, hiszen meg kell találni azokat a technikákat, amivel az akadályok leküzdésénél a legtöbb erőt, energiát lehet spórolni.
Gyömrei Máté, a TV2 Ninja Warrior című műsorának győztese is ott volt a népes mezőnyben, aki a tavalyi civil futamon kiválóan teljesített, összetettben második lett.
- Rengeteg köteles feladat volt, mindenemet lenyúztam, kék-zöld foltokkal, horzsolásokkal értem célba, de nagyon élveztem, azt kaptam, amit vártam, kemény volt, gratulálok a szervezőknek. Számomra a felső testet igénylő akadályok könnyebben voltak, viszont a 12 kilométeres táv próbára tett, többet kivett belőlem, mint tavaly, de ez nem szegte kedvemet, jövőre is szeretnék jönni.
A csapatversenyt végül Belgium nyerte a MH Bázisrepülőtér és a Terrorelhárítási Központ előtt. A férfiak 35 év alatti kategóriájában a román Luci Vasile (1 óra 26 perc, 0 hibapont), a 35-45 év közöttieknél Manga Gavril (Románia, 1:38, 0 hibapont), a 45 év felettieknél Bacque Luc (Belgium, 1:38 0 hibapont) nyert. A 35 év alatti hölgyeknél a dobogó legmagasabb fokára dr. Lédeci Mónika (Belügyminisztérium 2:18, 0 hibapont), a 35 év felettieknél Radics Zsoltné (Celldömölk RFK, 3:28, 7 hibapont) állhatott fel. Az abszolút győztes Luci Vasile, a legjobb magyar katona Paksi Sándor százados (MH PBRT) lett.

A túlélőfutás civil futamát május 26-án rendezik.

Képek:

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!
Ez is érdekelhet

2018-01-31 15:51:29

Február 24-én rendezik a Télutó Kupát


2018-02-15 14:06:00

Tisztes helytállás a tavaszi idénynyitón


2018-01-06 13:14:20

Az Év Sportolója Gála: Gelencsér Róbert harmadszor is jelölt


2018-04-04 21:43:32

Kikapott Ajkán a tartalékos Perutz