Elfogták az orvvadászokat - előzetesbe kerültek


2018-06-27 11:15:58  | cikk:  | 



Több hónapon át két vadásztársaság területén is illegálisan vadászott két férfi, a pápai rendőrök mindkettőjüket és segítőjüket is elfogták. Az ügy részleteiről sajtótájékoztató keretében számoltak be.

A 2018. június 26-án megtartott sajtótájékoztatón Pogány Péter rendőr ezredes, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese és dr. Nagy Ákos rendőr alezredes, a Pápai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának vezetője ismertette a büntetőügy részleteit. A nyomozás adatai szerint egy 61 éves győri és egy 32 éves, Győr-Moson-Sopron megyei községben élő férfi 2017 decemberétől 2018 júniusáig több alkalommal illegálisan ejtett el vadakat két dunántúli vadásztársaság területén. Az elkövetők az adott területre vonatkozó vadászati jogosultság nélkül lőttek ki közel száz vadat, melyeknek vadgazdálkodási értéke több millió forint. A vadászati szabályokkal ellentétben az elejtés helyén egyik állatot sem zsigerelték ki, valamint a tetemeket nem látták el vadazonosítóval, hanem eltulajdonították azokat. Tevékenységüket egy Veszprém megyei községben élő 32 éves férfi is segítette.

A pápai rendőrök 2018. június 20-án 1 óra 45 perckor összehangolt rendőri akció keretében Gic egyik utcájában fogták el a 61 éves és a 32 éves elkövetőket. Gépkocsijukban egy vadazonosító és zsigerelés nélküli őzbak és egy muflon jerke tetemét találták meg a nyomozók. Az autó utasteréből egy vadászkutya és a két férfi fegyverei is előkerültek, lőszerhüvelyek és egy tiltott vadászati eszköznek minősülő céltávcsőre szerelhető éjjellátó társaságában. A rendőrök mindkettőjüket előállították a Pápai Rendőrkapitányságra, majd otthonában elfogták az őket segítő Veszprém megyei 32 éves férfit is, aki több alkalommal is információval segítette az illegális vadászati tevékenységet.

A nyomozók a 61 éves férfit többrendbeli orvvadászat és lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt, a 32 éves Győr-Moson-Sopron megyei lakost többrendbeli orvvadászat bűntett segédletének valamint orvvadászat és lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt, míg harmadik társukat bűnsegédként elkövetett többrendbeli orvvadászat és lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették. A rendőrök előterjesztést tettek a három gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozására, melyet az illetékes járásbíróság 2018. június 22-én elrendelt.

A tájékoztatón az akcióban való együttműködők részéről részt vett Pintér Csaba, az Agrárminisztérium Vadgazdálkodási Tájegységi Főosztály, Észak-dunántúli Vadgazdálkodási Táji Osztályának vezetője, Dr. Hercsel György megyei főállatorvos, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földhivatali Főosztályának vezetője valamint Pap Gyula, az Országos Magyar Vadászkamara Veszprém Megyei Területi Szervezetének elnöke is. Az ismertetésen elhangzott, hogy a rendőrök a gyanúsítottaknál végzett házkutatások alkalmával agancsokat, trófeákat, készpénzt valamint összesen 160-180 kilogramm fagyasztott és füstölt vadhúst, húskészítményt, belsőséget foglaltak le.

Képek:

nincsenek képek


Címkék: rendőrségi
Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!
Ez is érdekelhet

2018-03-27 12:21:46

Nyolc baleset az elmúlt héten


2018-02-28 15:19:07

Rendőr az óvodában


Ittasan vezetett, majd a vérvétel során megrúgta az orvost egy 64 éves gutorföldi asszony. A rendőrök elfogták.

A pápai rendőrök 2018. július 12-én délután Pápán igazoltattak egy 64 éves gutorlföldi nőt, aki a rendőrök kiérkezése előtt egy személygépkocsival közlekedett. Az intézkedés...

2018-07-17 10:29:06

Bántalmazta az orvost


A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy az intenzív havazás miatt megváltozott időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezessék a gépjárműveiket. Csökkentsék a sebességet és tartsanak nagyobb követési távolságot. Balesetveszélyes a havas,...

2018-02-20 11:07:15

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Sajtószolgálatának közleménye