Nemzetközi bölcsőde a fenyveserdő szélén


2009-08-07 15:47:29  | cikk:  | fotó: Babos Petra  | 



Berkes Béláné, a Fenyveserdő Bölcsőde vezetője 1990 óta. 1994–ben szakgondozónői képesítést szerzett, majd 2007-ben szociálpedagógia szakon végzett. Jelenleg angol nyelvet tanul, mert a bölcsőde fogadja a SAC-programban résztvevő szülők csemetéit is.

Egy meleg augusztusi délelőtt beszélgettem vele irodájában, a gyerekek  az udvaron játszottak a gondozónőkkel, de Marika közben azért ki-kitekintgetett féltett bölcsiseire. Kedves, barátságos hölgy, minden mozdulatából látszik, hogy életét a gyerekeknek szenteli.

- A bölcsőde 1979-ben épült a Nemzetközi Gyermekév alakalmából. Ez egy tömbösített bölcsőde, ami azt jelenti, hogy a csoportszobák egy vonalban vannak és a kiszolgáló helyiségek emelkednek ki ebből a szintből, s az egészet egy semleges folyosó köti össze. A típusterv alapján épült bölcsődének már akkor is megvoltak a hibái pl: a fürdőszobák - mivel a céljuk, hogy kapcsolódjanak a csoportszobákhoz és onnan rálásson a fürdőszobában tevékenykedő kicsire a gondozónő - ennek a célnak sajnos nem felelnek meg.
A bölcsőde 60 férőhelyesnek épült. Mindig zsúfolt volt, egészen az 1980-as évekig, amikor lecsökkent a bölcsődei férőhelyek iránti igény és országszerte több bölcsődét is bezártak. Pápán is 1988-ban a Jókai utcai 2. számú bölcsődét, majd 1991-ben a Vörösmarty utcán a 3. számú bölcsődét. Azóta 3 bölcsőde látja el Pápa város 3 év alatti gyermekeit. A fenntartásra az önkormányzat mindig biztosított pénzt.
 
- Milyen felújításokat végeztek el mostanában?

- A költségvetéssel igyekszünk jól gazdálkodni. Az elmúlt években volt lehetőség pályázni különböző felújításokra, eszközbeszerzésre. 1998-ban a csoportszobákat tudtuk parkettáztatni, az árnyékolást a terasz fölé elkészíttetni. Egyik évben játékbeszerzésre kaptunk jelentős összeget, amiből az összes csoportszoba játékkészletét ki tudtuk cserélni. Most a nyílászárókat cseréltettük ki, erre esztétikai és fűtési szempontból is szükség volt. A külső homlokzat tatarozását is megoldottuk, sőt, a fürdőszobát is fel tudtuk még újítatni. A másik gond a lapostető problémája, minden évben foglakoztunk vele, de sajnos már be kellett láttunk, hogy tovább nem lehet javítani, toldozni-foltozni, ki kellett cserélni azt is. 6 millió Ft-ot az önkormányzat biztosított nekünk erre a célra.
Lényegesnek tartjuk még az udvart is, annak felszereltségét. Elsősorban a természetes anyagokból készült (fa) játékokat szeretjük. Ebben nagy szerencsénk volt, hiszen Nyulasi József népi fafaragó művész készített is nekünk néhány ilyen játékot és reméljük, hogy még a jövőben sem felejtkezik meg rólunk. A gondozónők segítségével mi festettük le az udvari fajátékokat, örömmel vennénk, ha a későbbiekben ebben a munkában a szülők is tudnának nekünk segíteni.
 
-Mire fordítanak kiemelt figyelmet a nevelésen kívül?

-Az étkezésre figyelünk nagyon, ezen nem spórolunk. Egyáltalán nem mindegy, hogy mit eszik a gyermek ennyi idősen, fontos, hogy minden nap kapjanak friss zöldséget és gyümölcsöt a bölcsisek. A fehérje bevitel is alapvető.
 
-Miben különbözik az Önök bölcsődéje a többi pápai bölcsődétől?

-1991-ben,  amikor a Vörösmarty utcai bölcsőde megszűnt, akkor indítottuk el a korai fejlesztési programot, ahol sajátos nevelési igényű gyerekekkel foglalkozunk. Szakembereink kiváló munkát végeznek, minden kisgyermekből a fogyatékosságához mérten kihoznak mindent, amit lehet. Itt a fejlesztés a cél.
 
- Mennyiben változott a bölcsőde összetétele a C17-es program következtében?

- Nemzetközi intézmény lettünk, jelenleg 5 külföldi kicsink van (Norvégiából, Hollandiából és az USA-ból), a legkisebb 17 hónapos. Nagyon örülök, hogy sikerült beilleszkedniük, és jól érzik magukat a magyar társaikkal, jó étvágyuk van, szeretik a magyar ízeket. A nyelvtudásunkkal vannak némi gondok, de próbáljuk elsajátítani az angol nyelvet  -körvonalazta immár a közeli jövő legfontosabb feladatát is befejezésül a bölcsőde vezetője.

 Babos Petra

-30. születésnapját ünnepeli a Fenyveserdő Bölcsőde

Képek:

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
Ez is érdekelhet