… ezer éves gyönyörű megyében élünk, ami számos értékkel rendelkezik


2009-08-07 16:19:53  | cikk:  | 



Idén ünnepli fennállásának 1000. évfordulóját Fejér, Pest, Veszprém és Zala megye. Szent István király 1009-ben Sólyon adott ki adománylevelet a veszprémi püspökségnek, s ebben az okiratban említik először és bizonyíthatóan Fejér megyét, Veszprém megyét, Kolon azaz Zala megyét, valamint Visegrád megyét, melyből a mai Pest megye származik. Az Ezeréves Veszprém megye ebből az alkalomból egy színes és nívós rendezvénysorozatot indított útjára, erről kérdeztük Talabér Mártát, a megyei közgyűlés alelnökét:

- A cél az volt, hogy minél szélesebb körhöz juttassuk el az ezeréves megye üzenetét, ezért gondoltuk, hogy a sólyi ünnepségen túl a várainkra próbáljuk felfűzni az egész ünnepséget. Mind a fiatalokhoz, mind az idősebb korosztályokhoz sikerült eljuttatni azt az üzenetet, hogy ezeréves gyönyörű megyében élünk, ami számos értékkel rendelkezik. Egyfelől szerettük volna megmutatni, milyen szépségeink vannak, milyen hagyományaink vannak, illetve a másik üzenete a megemlékezésnek, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy szükség van a megyerendszerre.

Az alelnöknő elmondta még, hogy számos programmal várják az érdeklődőket: kilenc kistérségben interaktív megyelabirintus névvel gyermek megyenapok, fiataloknak középkori utazás Veszprém vár-megyével címmel vetélkedő, szeptember 17-18-án a megyei levéltár szervezésében tudományos konferencia következik Közigazgatás egykor és ma címmel, továbbá lesz még egyházmegyei koncert szeptember 26-án.

Az Ezeréves Veszprém megye egyik állomása Pápán a Céhek, rendek, közösségek című kiállítás, míg  a  következő a Pápai Történelmi Napok, amely idén az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 160. évfordulójának és egyetlen Veszprém megyei csatája, a Pápa melletti Ihászi-pusztánál vívott ütközetnek állít emléket.

A háromnapos rendezvény augusztus 14-től 16-ig tart számos programmal, közülük is kiemelkedik a 14-én, pénteken, 9.00 órakor kezdődő Somlói borok versenye az Edvy-Malom Fogadóban. Aznap lesz még Borkerekasztal, a somlói borrend tagjainak ülése, melyet hagyományosan a Református Ótemplomban tartanak meg. A Hollósy Simon Galériában 18.30-kor Tóth István szabó mester bemutatja a szabadságharc egyenruháit a veszprémi Méretes Szabó Kft. uniformisaiból.

Este fáklyás hagyományőrző felvonulást láthatunk a Fő tértől a Gróf úton keresztül a Bajvívó térig, ahol 20.00-kor ünnepélyes megnyitó és seregszemle veszi kezdetét. A háromnapos rendezvénysorozatot dr. Kovács Zoltán, Pápa város polgármestere és Lasztovicza Jenő, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke nyitják meg. Borrendi avatással folytatódik az este, majd a talpalávalót a szombathelyi Jurta Népzenei Együttes biztosítja.

Tóth Tamara


Képek:

nincsenek képek

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
Ez is érdekelhet