Vagyonvédelmi strandnap a Várkertfürdőben


2013-07-08 07:39:03  | cikk: HuHa  | 



Első alkalommal rendezett vagyonvédelmi strandnapot a Várkertfürdőben a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság és a Pápai Rendőrkapitányság. A balatonparti strandokon már hagyományosnak mondható program arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy a nyaralni indulók, strandolók miként óvhatják meg magukat attól, hogy tolvajok áldozataivá váljanak és az önfeledt fürdőzés örömét elvegye értéktárgyaik eltűnésének bosszúsága és kellemetlensége. A kezdeményezésben partner volt a Várkertfürdő, így a „szimpla” tájékoztató előadás félnapos, nyereményjátékokkal, érdekességekkel színesített családi programmá nőtte ki magát. A rendőrség a kisgyermekek számára KRESZ totóval, rajzolási, színezési lehetőséggel és rendőrautó- valamint fegyverzet- és eszközbemutatóval érkezett a fürdő strandjára, a létesítmény pedig a nyereményjátékba kapcsolódott be a programon résztvevőknek szánt ajándékokkal. A kötetlen beszélgetéssel végződő rövid tájékoztatókon a vendégek megtörtént esetek ismertetésén keresztül tudhatták meg azokat a legfontosabb szabályokat, melyekkel maguk is tehetnek áldozattá válásuk megelőzéséért.
-Igyekeztünk rövid, tömör és az érdeklődést felkeltő tájékoztatón elmondani a vendégeknek, mik azok a hibák, melyek a strandolók „vérében vannak”, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy áldozattá váljanak és természetesen elmondtuk a helyes magatartási formákat is, melyek minden strandon követendőek – mondta el a programról Orsós Károly, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt megelőzési főelőadója. A rendőr őrnagy több példát is említett a vagyonvédelmi szabályok figyelmen kívül hagyására, így például azt, hogy a strandra érkezők jellemzően a parkolóban hagyott autó csomagtartójába rejtik értéktárgyaikat, azt gondolva, hogy ott megfelelő biztonságban vannak. Ám a fürdőhelyek parkolójára fókuszáló gépkocsi feltörők, már érkezéskor megfigyelik a vendégeket, így pontosan tudják, hogy mit rejt a kocsi csomagtartójába, kesztyűtartójába és ülése alá a gyanútlan fürdőzni vágyó, és azt is tudják, hogy a strandra befizető vendég órákon át fog a fürdőhelyen tartózkodni és így nyugodtan „dolgozhatnak” az értékek megszerzésén.
-A másik probléma, hogy a strandon nélkülözhetetlennek tűnő értéktárgyakat hová teszik a fürdőzők. Pénzre szükség van a fogyasztáshoz, mobiltelefon nélkül ma ár senki nem bír ki több órát, és magukkal viszik irataikat és egyéb értéktárgyaikat is. Ezeket jellemzően nem az értékmegőrzőkbe zárják be, hanem az öltözőszekrényekbe teszik – ami nem vagyonvédelmi céllal készült -, vagy ami még rosszabb, a törölközővel takarják le – ismertette a rossz szokásokat az őrnagy. Orsós Károly arra hívta fel a figyelmet, hogy ezek helyett érdemes a fürdők értékmegőrzőit használni, és akár egy sör árát is feláldozni a vagyontárgyak védelméért.
-Nagyon fontos, hogy mielőtt strandolni megyünk, gondoljuk át mire lesz ott szükségünk és csak azt vigyük magunkkal, amit feltétlenül szükséges. Semmit ne hagyjunk az autóban, még a jól bevált rejtekhelyeken sem, a strandon pedig vegyük igénybe az értékmegőrző széfeket – sorolta a legfontosabbakat.
A vagyonvédelmi tanácsok megfogadására minden fürdőhelyen szükség van, még itt a pápai Várkertfürdőben is, amely nem tartozik a veszélyeztetett fürdők közé – erről Császárné Elek Veronika rendőr alezredes beszélt a programot meglátogató vendégeknek.
-Bár Pápán kevés bűncselekmény történik a fürdőben, azért minden évben előfordul néhány itt is. A strandon hagyott, törülköző alá rejtett táskákból kilopják a pénztárcát esetleg az iratokat, mobiltelefont is. Az öltözőszekrényekben sincsenek teljes biztonságban az értékek, korábban volt példa arra, hogy egy bűncselekmény-sorozat elkövetői az ország fürdőit járva eljutottak a pápai Várkertfürdőbe is, ahonnan eltulajdonították a vendégek értéktárgyait.  A kempingben sokszor nem zárják be a lakókocsi ajtaját a vendégek, így értékeikhez könnyen hozzájuthatnak a tolvajok. Arra is figyelmi kell, hogy ezek a veszélyforrások nemcsak nyáron a strandszezonban léteznek, hanem a fürdő egész éves nyitva tartása miatt folyamatosan fennállnak – figyelmeztetett. 
A rendőrség munkatársai két előadáson ismertették a vagyonvédelem legfontosabb szabályait, de az egyéni érdeklődőknek is elmondták a tudnivalókat, sőt Orsós Károly a fürdő parkolóit körbejárva az éppen megérkező vendégek figyelmét is felhívta arra, hogy értéktárgyaikat ne hagyják a járműben. A vagyonvédelmi programot érdeklődéssel fogadták a fürdőzők, a kisgyermekek lelkesen ismerkedtek a különböző fegyverekkel, golyóálló mellénnyel és egyéb rendőrségi felszerelésekkel, sok fiatal töltött ki KRESZ totót a felnőtteket pedig a tájékoztató meghallgatása után vagyonvédelmi totó kitöltésére invitálták a rendőrök. A program végén nyereménysorsolást tartottak a szervezők, melyen a közelmúltban megjelent Bűnmegelőzési receptúra című kiadványt és fürdőbelépőket nyertek a vendégek. 

Képek:

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!
Ez is érdekelhet

2018-04-25 15:12:30

Egészségnap a katonáknak


2018-06-01 07:29:03

Jókai Mór emlékezete


2018-04-03 23:10:55

Hátrom ittas sofőr, négy baleset, több száz ellenőrzött jármű


2018-05-02 21:25:25

Ezernyi virág és új funkció a Fő téren