Kossuth Gergő koncertje a Fő téren


2013-07-21 01:12:06  | cikk: pt  | fotó: Babos Petra  | 



Sokak örömére Kossuth Gergő énekhangja töltött be a Fő teret szombaton este. A pápai származású fiatal énekes kedvenc dalait adta elő nagysikerű önálló koncertjén. Mint mondta, sokat gondolkodott a műsor összeállításán, amelynek keretében a jól ismert slágerek mellett a nemrég megjelent első saját albumának néhány dalát is hallhatta a hálás közönség.
– Mindig plusz izgalmat jelent számomra, amikor Pápán és környékén lépek fel. Be kell vallanom, most is nagyon izgultam a Fő téri koncertem előtt. A bátyám meg is jegyezte, úgy viselkedtem, mintha életem első fellépésre készülnék – nyilatkozta nevetve hírportálunknak Kossuth Gergő a koncertje után. Hozzáfűzte, ahogy fellépett a színpadra és szembesült a pozitív visszajelzésekkel, egyből megnyugodott. Végig nagyon jó érzés volt számára a Fő téren énekelni. Az ifjú énekes kiemelte, külön örült annak, hogy sok régi és új ismerőse eljött a fellépésére.
Kérdésünkre kifejtette, miután 2011-ben megnyerte a Fásy Szupersztár elnevezésű tehetségkutatót és elkezdett dolgozni a Zeneexpressz csapatával, hétvégente fellépésről fellépésre jár. Gergő fontos mérföldkőnek tartja az életében, hogy megjelent az első önálló, hivatalos lemeze.
– Hála Istennek abszolút pozitív irányba halad az életem. Egyre inkább beindul a saját, egyéni karrierem, egyre több az önálló fellépésem, emellett pedig az ELTE tanítóképző karának ének-zene szakos hallgatója is vagyok – tudtuk meg a fiatalembertől. Elárulta, énekesként szeretné megtartani a rá jellemző vidám, latinos, popzenés vonalat, továbbá a gyerekek tanításával is szívesen foglalkozik.
– Tevékenységem során igyekszem a minőségre helyezni a hangsúlyt, miközben szeretnék nyomot hagyni magam után az életben – fogalmazott a rá olyannyira jellemző széles mosoly kíséretében Kossuth Gergő.

Kossuth Gergő koncertje a városközpont funkcióbővítő rehabilitációs projektjének keretein belül, a Munkácsy Zenestúdió Egyesület szervezésében valósult meg.

Képek:


Címkék: Fő tér | koncert
Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!
Ez is érdekelhet

2018-04-12 22:22:43

Kávészünet a költészet napján


2018-05-13 22:55:16

Az orgona lordjai a református ótemplomban


2018-04-26 21:29:14

Tavaszi zsongás - a JMSZK Kamarazenekarának koncertje


2018-06-09 11:25:35

Évadzáró koncert meglepetésekkel