Vasárnap ünneplik a Ferences templom búcsúját


2013-09-06 21:55:38  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Vasárnap ünneplik a Ferences templom búcsúját főképe
Szeptember 8-án, vasárnap este 19 órakor szentmisévelünneplik a Ferences templom búcsúját. A misén Aradi László újmisés pap celebrál. 
A Barátok templomának is nevezett Ferences templom kolostorral egészül ki. Assisi Szent Ferenc követőit a Gara-család telepítette a városba az 1400-as évek végén. 1559-ben a protestáns Török Ferenc földesúr üldözte el őket, 1707-ben és 1747-ben tűzvész pusztította hajlékaikat. Újjáépítését Esterházy Károly segítette. A templom 1678-1680-ban épült fel a kolostor nagyobb részével együtt. 
- A búcsú ünnep a helyi közösség ünnepét jelenti. Általában a templom védőszentjének ünnepe. Minden templomot egy szentnek a védelmébe ajánlanak, a Ferences templom védőszentje a Boldogságos Szűz Mária, Jézus Krisztus édesanyja. Katolikus Mária-ünnep például január 1-je, amikor azt ünnepeljük, hogy Szűz Mária Isten anyja, március 25-e Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe, augusztus 15-e Mária mennybemenetele és szeptember 8-a Kisboldogasszony, Mária születése. Ekkor ünnepeljük a templom búcsúját – tájékoztatta hírportálunkat Aradi László.
Az ünnepi program 18 óra 30 perckor kezdődik zenés áhítattal, ünneprehangolódással, majd 19 órától Aradi László ünnepélyes újmiséjével folytatódik a búcsúünnep.
Szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-05-22 17:46:17

Május 30-án nyit az Esterházy-kastély


ajánlott cikk főképe

2020-06-03 19:04:17

Látványos építkezés a Kopja utcában


ajánlott cikk főképe

2020-05-27 10:04:16

Mától a 4 és 10 év közötti korosztály számára osztanak textil szájmaszkot


ajánlott cikk főképe

2020-02-29 18:19:16

Felolvasóest Wass Albert tiszteletére