Sikeres szezonkezdés a Bakony Judo Klubnál


2013-09-10 19:38:15  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Sikeres szezonkezdés a Bakony Judo Klubnál főképe
Mozgalmas heteken vannak túl városunk méltán elismert judókái. Ennek első állomása Oroszlány volt, ahol az őszi judo versenyszezon első versenyét rendezték. A megmérettetésen 22 egyesület 122 judokája mérkőzött meg a helyezésekért, városunk színeiben hat Bakonyos sportoló lépett tatamira. Kovács Gábor, Dékány Attila, és Farkas Zoltán irányításával mind a hatan éremmel térhettek haza, Farkas Janka, Farkas Luca, Mészáros Botond, és Dékány Bálint bronzéremmel gazdagodott, Krikker Martin élete legjobb versenyzésével a második helyen végzett a hat fős mezőnyben, míg Tóth Dorottya ezúttal sem talált legyőzőre. A verseny remekül szolgálta a felkészülést, mivel az igazi nagy feladat majd az ősszel megrendezendő korosztályos országos bajnokság lesz mindenkinek.
Szeptember 8-án vasárnap Százhalombatta adott otthont az idei Newaza Fesztiválnak, amely az első, másod- és harmadosztályú földharc magyar bajnokságot, valamint az összevont amatőr és masters földharc Magyar Kupa küzdelmeit jelentette. A Veresegyházi Küzdősport Egyesület vezetőedzője, Ilyés Gyula által 2010-ben életre hívott nevaza magyar bajnokság az Magyar Judo Szövetség égisze alatt zajlott, minden osztályban, a senior-amatőr összevontban 60, 66, 73, 81, 90, 100 és +100 kilogrammban nevezhettek a judokák.
- A földharc nagyon kemény műfaj, egy ilyen versenyre tökéletes felkészültség szükséges – szögezte le Ilyés Gyula a judoinfo.hu-nak. Ez már a második esztendő volt, hogy a földharc bajnokság az MJSZ támogatásával zajlott. A magas színvonalú viadalon szerettük volna a fesztiválhangulatot is megtartani, nagyon fontos, hogy a judósok jól érezzék magukat, kemény meccseket vívjanak, élvezzék a versengést, szép díjakkal, sikerélménnyel térjenek haza.
Ezen a versenyen a klub történetének eddigi legnagyobb sikerei születtek, mivel még sosem fordult elő, hogy egy országos bajnokságról nyolc érem kerüljön Pápára. A két magyar bajnoki-, három arany-, öt ezüst, és hat bronzérmet hozó hétvégét Mezei Csaba, a Bakony Judo Club három danos edzője részletezte.
- Máté Szabolcs kezdőként az ötfős mezőnyben a negyedik helyre ért be, mindenképp gratuláció illeti a tisztes helytállásáért. Molnár Gergő a harmadosztályban a -73 kilogrammban versenyzett, itt két ellenfelét legyőzve állhatott a dobogó alsó fokára, ugyanebben a kategóriában indult Kondor Tamás, akit csak a későbbi győztes tudott megállítani, így az ő nyakába ezüstérmet akasztottak. Mezei Lajos az első osztályban próbált szerencsét a -90 kilogrammban, ő bronzéremmel gazdagította az éremkollekcióját. Piriti Tamás korábbi sérüléséből felgyógyulva a másodosztályban a -73 kg küzdelmeiben vett részt, neki is egyetlen esetben kellett fejet hajtania, így a rendkívül értékes második helyen végzett. A pápai csapat legidősebb tagja, Popovics János, 46 évesként indult a harmadosztály – 90 kilogrammos kategóriájában. A 25 év kihagyás után a judot két éve újrakezdő Popovicsot a Leányvári Judo Klub legjobb földharcosa tudta csak legyőzni, így újabb ezüstérem került Pápára. Mihályfi Ákos a harmadosztályban nem talált legyőzőre, majd ezután a masters kategóriában is vállalta a küzdelmeket, itt pedig a második helyen végzett. Jómagam a harmadosztályban a -81 kilogrammban indultam, a hat fős mezőnyben minden mérkőzését idő előtt befejezve szereztem meg a bajnoki címet.
Mezei Csaba hozzátette, a földharc bajnokság nívóját jellemzi, hogy a londoni olimpián ezüstérmet szerző Ungvári Miklós testvére, Ungvári Attila szerezte meg az open kategória aranyérmét. A judókák novemberben hazai földharc versenyt rendeznek, szeptembertől pedig a kata szemináriumok és a versenyek kerülnek középpontba.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-08-02 20:44:33

Nagyot küzdve hátrányból nyert a Perutz


ajánlott cikk főképe

2020-06-23 14:55:53

Jövő héten indul a kézitábor


ajánlott cikk főképe

2020-07-12 16:25:19

Helytállt a Perutz a Kaposvár ellen


ajánlott cikk főképe

2020-04-14 17:22:07

Hegymászás: Újabb csúcsokat hódított meg Mógor Péter