Díjugratás: Veszprém Megyei Döntő


2013-09-17 13:08:17  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Díjugratás: Veszprém Megyei Döntő főképe
A Pápai Lovas Club SE szervezésében a lovasiskolában 19 egyesület részvételével rendezték a Veszprém Megyei Díjugrató Döntőt, melyen mintegy 40 lovas vett részt. A versenynapon közel 110 startot indítottak hét kategóriában (B/0 nyitott, B/1a stílusverseny kezdő lovasoknak, B1/c nyitott, B/2 ifjúsági, B/2 nyitott, B/3 nyitott, B/4 nyitott). A viadalt remek körülmények között, 80x100 méteres füves versenypályán rendezték, Veszprém, Vas, Zala és Győr-Moson-Sopron megyei lovasok részvételével. Kocsis László, a Pápai Lovasiskola üzemeltetője érdeklődésünkre elmondta, a megyei megmérettetéseket úgynevezett sampionátus rendszerben rendezik, azaz a korábban elért helyezések alapján kapott pontokkal érkeznek a döntőbe a versenyzők, a finálét követően a pontok összeadódnak, kialakítva ezzel a végső sorrendet. A pálya jó vonalvezetésű volt, tágas térrel, a Pápai Lovas Club színeiben Kiricsi Kata, Győr Gábor és Tóth Gergely indult, közülük a felnőttek kategóriájában Kumano nevű lovával Kiricsi Kata bronzérmet szerzett, ami igen jó eredménynek mondható.
A megyei döntővel véget ért a versenyszezon, az évad egy családias háziversennyel zárul.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-08-05 13:05:25

Debrecenben folytatja az utánpótlásedző


ajánlott cikk főképe

2020-04-09 15:40:38

Véget ért a kézilabda szezon


ajánlott cikk főképe

2020-04-06 20:29:20

Elismerték a munkájukat


ajánlott cikk főképe

2020-07-03 12:04:58

Kitűnő tanuló, országos bajnok az aranyjelvényes atléta