Hamarosan elbontják az állványzatot a kastélynál


2013-11-06 11:39:59  | cikk: mo  | 


Hamarosan elbontják az állványzatot a kastélynál főképe
A kastélyrekonstrukció keretében ma már az épület minden négyzetméterén dolgozik a kivitelező – számolt be a felújítás jelenlegi szakaszáról Németh Tamás, a Pápai Városfejlesztő Kft. ügyvezetője. A korábban felújított enteriőrök látogatásához a keleti szárny földszintjén biztosított az útvonal, november elsejétől azonban csak előzetes bejelentkezés után fogadnak látogatói csoportokat az Esterházy-kastélyban – derült ki a beszámolóból.

Az épület homlokzata mára a már a végleges színt mutatja, a jelenlegi törtfehér szín egyébként megegyezik a kastély eredeti színárnyalatával. Az osztópárkány feletti homlokzati munkák, az épület színezése és a kőrestaurálási folyamatok két héten belül elkészülnek, így az állványzatot hamarosan elbontják a szakemberek. Németh Tamás hangsúlyozta azt is, azért fontos, hogy minél előbb eltávolítsák az állványzatot, mivel megkezdődik a kastély belső udvarának burkolása. A kivitelezés már a jövő héten kezdődik, a szakemberek először kiépítik a megfelelő ágyazatot, majd megkezdődik a burkolókövek elhelyezése. A Pápai Városfejlesztő Kft. ügyvezetője hozzáfűzte, a belső udvar teljes egészében kőburkolatot kap, és a burkolat elvezet egészen a Fő térig.
A burkolatépítési munkák előtt azonban szükséges a két torony közötti pincefödém szigetelése, melynek munkálatait szintén jövő héten fejezik be a dolgozók.

Az épület belsejében ugyancsak nagy erőkkel dolgozik a kivitelező – jegyezte meg Németh Tamás. Itt jelenleg az épületgépészeti, épületvillamossági szereléseket végzik, ezenkívül a földszinten megkezdték a vakolatjavítási és -felújítási munkákat. Továbbra is folyamatban van a külső és belső fa nyílászárók restaurálása – tette hozzá az ügyvezető.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-03-11 15:25:42

A színház után a könyvtárban is elmaradnak a programok


ajánlott cikk főképe

2020-07-26 13:30:24

Búcsúját ünnepelte a Szent Anna templom


ajánlott cikk főképe

2020-03-12 14:31:30

Elmarad a Dürer kiállítás megnyitója, de a tárlat látogatható lesz


ajánlott cikk főképe

2020-05-07 14:20:02

Tartós élelmiszercsomagok a Máltai Szeretetszolgálattól