Abszurd Dé-Molban, avagy Angolóra magyarul


2013-11-09 19:47:51  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Abszurd Dé-Molban, avagy Angolóra magyarul főképe
Az önfeledt nevettetést tűzte ki céljául a 2010-ben megalakult Dé-Mol Színtársulat. A csoport,- melyet Dé Csaba és Molnár Zsolt alapított - azóta sok fellépésen van már túl. A nevük egyébként kettőjük névjátékából ered. Az amatőr színjátszók elsősorban az abszurd humort közvetítik, eddig közel 15 előadásuk volt. Jelenleg hét állandó tagja van a társulatnak: Dé Csaba, Molnár Zsolt, Iványi Balázs, Horváth Alexandra, Nagy Szabolcs, Jónás Szabina.
- A műfaj alapja a szórakoztatás. Az abszurd műfajjal két éve foglalkozunk komolyabban. Úgy látjuk, van is rá igény, sokan szeretik. A későbbiekben is szeretnénk ezzel dolgozni. Én nagyon szeretem az abszurdot, amióta az eszemet tudom. Egyszerűen élek-halok érte. A csoport tagjainak is hasonló a véleménye erről a témáról - mondta Dé Csaba.
A társulat egyik alapító tagja hírportálunknak elárulta, szeretnék a jövőben még érhetőbbé tenni ezt a viszonylag nehezen emészthető műfajt. Iványi Balázs, a társulat írója hozzáfűzte még, a 12 jelenetből álló előadásukban saját szerzeményeik mellett főleg angol művekből építették fel a szórakoztató darabot. És hogy az előadást ne a száraz angol geg zárja, átírták az eredeti jeleneteket.

Képek:

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!
Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2018-09-02 19:35:09

Zenével búcsúztak a nyártól


ajánlott cikk főképe

2018-07-20 10:06:44

Arany képek a könyvtárban


ajánlott cikk főképe

2018-06-13 15:27:55

Játék, szórakozás, élmény minden mennyiségben - hétvégén ismét Játékfesztivál


ajánlott cikk főképe

2018-06-07 20:46:42

Cseke Patrik a Weöres-iskola diákkirálya