Egy közgázos diák sikerei a nemzetközi ifjúsági gépíróversenyen Csehországban


2013-11-20 18:02:22  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Egy közgázos diák sikerei a nemzetközi ifjúsági gépíróversenyen Csehországban főképe
A Pápai Gazdasági Szakközépiskola és Kollégiumban évtizedek óta nagy múltra tekint vissza a gépírásoktatás. Tanulóik mindig is ott voltak az ország legjobbjai között. Az itt tanító pedagógusok maximálisan bizonyítják munkájuk iránti elhivatottságukat, s ezt mi sem igazolja jobban, mint a tény, hogy a régi és a jelenlegi szaktanárok is valaha mind-mind az iskola növendékei voltak. A technika az évek során óriási változáson ment keresztül: egykor még mechanikus írógépeken, majd elektronikus írógépeken, napjainkban pedig már a legmodernebb számítógépeken, a legújabb programokkal folyik a tantárgy oktatása. Az idejáró tanulók 5 számítógépes szaktanteremben foglalkozhatnak az információk kezelésével, tárolásával, feldolgozásával. Ley Roland, a Pápai Gazdasági Szakközépiskola 12. C osztályos tanulója negyedik éve tanulja a gépírást. Már kilencedikes korában megmutatkozott ügyessége, gyorsasága, de a versenyzésre csupán tizenegyedikben tudta rábeszélni felkészítő tanára, Tóth Judit.
- Roland szorgalmas, tisztelettudó fiú. Eredményét tehetségének, szorgalmának köszönheti, s annak, hogy miután a tavalyi tanévben több versenyen is részt vett, végre ő is elhitte magáról: érdemes gyakorolni - jellemezte a tanárnő a fiatal fiút.
A tavalyi őszi gépíró bajnokságon 18., a tavaszi tanulói gépírás versenyen (ami ennek a szakmának legrangosabb tanulói versenye) országos 5. helyezést ért el a korosztályában. Ennek a versenynek köszönhetően a Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetsége meghívta őt a csehországi Hodonínban megrendezendő nemzetközi ifjúsági gépíró versenyre. Ez a verseny november 6- 9-e között zajlott, s a szakma legjobbjai vettek részt rajta. Magyarországot három fiú képviselte: egy szombathelyi, egy szarvasi tanuló és Ley Roland, a Közgáz diákja. A rangos mezőnyben Roland a 74 indulóból 15. lett, a magyar csapat pedig a 26 induló csapatból arany érmet, vagyis 1.helyet szerzett.
- Ez az eredmény óriási, hiszen a csehek köztudottan a legjobb gépírók, s őket megverni, ráadásul hazai pályán, igencsak nehéz feladat - hangsúlyozta Tóth Judit.
A diákoknak egymás után három tízperces másolást kellett írniuk, kettőt számítógépes programból, egyet pedig papírról. Roland átlagteljesítménye 400 leütés/perc, ez azt jelenti, hogy mindössze egy másodpercnyi idő alatt 6,66 betűt tudott leírni. Ez óriási teljesítmény. Az utazás költségeit az iskola alapítványa, ill. a diákönkormányzat finanszírozta.
Roland elmondása szerint napi több órát gépel, gyakorol, ami elengedhetetlen a felkészüléshez.
- Köszönöm a lehetőséget, hogy egy ilyen nemzetközi versenyen vehettem részt, nagyon sok élménnyel gazdagodtam, s örülök, hogy nem hagytam ki. A jó csapatnak köszönhetően eredményesen szerepeltünk, de az egyéni teljesítményemmel is meg vagyok elégedve, igaz még egy kicsit szeretnék fejlődni. A csehek nagyon vendégszeretőek, kedvesek voltak velünk - tette hozzá a fiú.
A tanárnő és Roland végül elárulták, nem titkolt szándékuk a jövő tavaszi versenyen indulni, s hasonló szép eredményekkel tovább öregbíteni az iskola jó hírnevét.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!



Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-12-03 11:32:16

Megtöltötték az angyalok batyuját a munkácsysok


ajánlott cikk főképe

2019-12-02 07:38:13

Megnyílt a jégpálya a kastélyudvaron


ajánlott cikk főképe

2019-12-14 12:05:36

Bővül a nyílt wifi elérhetősége a városban


ajánlott cikk főképe

2019-12-13 18:14:52

Átadták a Mosolydobozokat


PÁPA időjárás