Enni, edzeni, aludni! – pápai edzőteremből a testépítő világbajnokságra


2013-11-21 21:12:10  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Enni, edzeni, aludni! – pápai edzőteremből a testépítő világbajnokságra főképe
Kiss Sándor 19 éves koráig versenyszerűen triatlonozott, majd 20 évesen 56 kilogrammosan egy általa női testnek titulált felépítéssel bekopogott a CityGym edzőtermébe, ahol néhány tréning után úgy döntött, életét a testépítésnek szenteli. Az elhatározást tett követte, Sándor elszántságának és kitartásának köszönhetően 2007-ben már az ország egyik legnívósabb és legelismertebb versenyén, a Superbody-n ’Athletic 1’ kategóriában negyedik helyezést szerzett. A külföldi munka miatt néhány esztendőre az edzés nem, ám a versenyzés háttérbe szorult, majd a sportember úgy döntött, részt szeretne venni WBPF szövetség budapesti testépítő-, fitnesz- és fitneszmodell- világbajnokságán. Ennek érdekében januártól - ha lehet – kettőzött erővel készült a világeseményre, előtte két versenyen, a Fitparádén és a magyar bajnokságon is közönség elé lépett. Felkészülése jól sikerült, kilenc-tíz hetet diétázott, a szénhidrátot elhagyva pedig napi másfél-két kilogramm csirkemellfilét evett.
- Visszatérésem utáni első versenyen a Hegyvidéki Fitparádén amikor a kulisszák mögött a melegítés után látva a mezőnyt mondtam Fekete László edzőmnek, hogy én bizony nem lépek színpadra, inkább hazamegyek – meséli mosolyogva – szerencsére sikerült megnyugtatnia és ez olyan jól hatott rám, hogy az ötös döntőbe kerültem, végül egy iráni és egy magyar fiatalember, Tira Róbert mögött a harmadik helyet szereztem meg. A magyar bajnokságon 84 kilogrammal álltam színpadra, és végül egy negyedik helyezéssel kvalifikáltam magam a vb-re.
Sándornak nem kis problémát okozott befogynia kategóriájába, ugyanis néhány nappal a mérlegelés előtt még 91 kilogrammot mutatott a mérleg.
- Nem volt könnyű, de sikerült, 82,8 kilogrammal mérlegeltem, majd néhány órával később miután a mellékhelyiséget is többször meglátogattam 82,2 kilogrammal mérlegeltem, amit már elfogadtak. A világbajnokságon körülbelül 86 kilogrammal álltam a színpadon, ami talán a minőség rovására is ment, valamivel vizesebb voltam, mint a magyar bajnokságon. Az, hogy a teljesítményen hányadik helyre volt elég pontosan nem lehet tudni, a 24 fős kategóriában sajnos nem sikerült a legjobb öt közé kerülnöm. Jólesett, hogy a verseny után többen is odajöttek - Kathi Béla, Bognár Gergő, akik ebben a sportágban elismert névnek számítanak - úgy vélekedtek, helyem lett volna a legjobb öt között. A szövetség elnöke is egyetértett velük, sajnálatát fejezte ki, hogy pont a mi kategóriánk zsűrijében nem volt magyar bíró, pedig ha lett volna, szinte biztosan bekerülök a Top 5-be. Ennek ellenére büszke vagyok, hogy válogatott vagyok és ezzel városunkat is képviselhettem.
Kiss Sándor elmondta, nagyon megviseli a szervezetét a folyamatos súlyingadozás, de a sikerek és a színpad mindent feledtet. Úgy vélekedett, a siker három legfontosabb tényezője a táplálkozás, az edzés és az alvás, ha ezek megvannak, az eredmények is jöhetnek! Felkészülése januárban folytatódik, az új évtől gőzerővel készül a tavaszi fővárosi világkupára, a szegedi magyar bajnokságra és a koszovói Európa bajnokságra.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!



Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-10-27 17:05:24

Megszakadt a Perutz idegenbeli veretlensége


ajánlott cikk főképe

2019-12-07 18:54:07

Fontos hazai kosársiker


ajánlott cikk főképe

2019-11-22 13:40:29

Győzelemmel búcsúzna a Perutz FC


ajánlott cikk főképe

2019-11-07 19:31:46

Négy érem az országos kung-fu bajnokságon


PÁPA időjárás