A Pápán élő futballszakember segíteni szeretne a magyar labdarúgáson


2013-11-22 12:08:11  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: veol.hu  | 


A Pápán élő futballszakember segíteni szeretne a magyar labdarúgáson főképe
Az 1931-ben született Móré Imre szülőfalujában, Cecén kezdte labdarúgó pályafutását, futballista karrierjét az MTK és a Budapesti Építők SC keretein belül folytatta, így jutott el a válogatottságig. 1956-ban aktívan részt vett a forradalomban, így kénytelen volt elhagyni hazáját. Bejárta a fél világot, játszott a melbournei Soccer Club-ban, a belgiumi Fotball Club Reneis-ben és az eskilstunai City-ben, végül Svédországban telepedett le. Már játékos korában belekóstolt az edzősködésbe számos klub trénere volt, itthon az akkor még első osztályú Veszprém és a harmadosztályú Keszthely csapatainál is megfordult. 1993-ban nyugdíjba vonult, még ebben az évben szülővárosa, Cece fennállásának 800. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen tiszteletbeli polgárává avatta. 2005-ben a Svéd Labdarúgó Szövetség 100 éves jubileumán – mint első magyar – a sportszolgálati érem aranyfokozatával tüntették ki, a díjat Lennart Johannson, az UEFA akkori elnöke adta át. Svédországba érkezése óta ápolja a magyar-svéd, svéd-magyar sportkapcsolatokat. Német származású felesége halála után hazaköltözött és Pápán telepedett le, azóta ingázik Pápa és Svédország között. A futballszakember mostanában egyre többet szerepel a sportsajtóban, ugyanis egyfajta közvetítőként felajánlotta segítségét egykori játékosa, Sven-Göran Eriksson és a Magyar Labdarúgó Szövetség között. Úgy fogalmazott, szeretne segíteni a magyar labdarúgásnak, és megteremti a kapcsolatot Eriksson – mint lehetséges szövetségi kapitány - és Csányi Sándor között.
- Korábban többször beszéltem Csányi úrral, nagy örömömre érdekelte a dolog. Svenni - mert ez Eriksson beceneve – megkeresésemre elmondta, meghallgatná a magyarok ajánlatát. A svéd szakemberről tudni kell, hogy amellett, hogy vérprofi, most is több ajánlat közül választhat, és mindössze másfél millió euróért dolgozik. Azért mondom, hogy mindössze, hiszen más külföldi edzőkhöz képest ez az összeg nagyon olcsó. Biztos vagyok benne, hogy sokat tudna tenni a magyar labdarúgásért.
Az ügy komolyságát jelzi, hogy Móré Imre szerda este Budapesten ismét találkozott az MLSZ elnökével, akivel tovább egyeztettek.
- Közel egy órát beszélgettem Csányi úrral, elmondta, nagyon köszöni a segítségemet, és Sven-Göran Eriksson jelenleg a második helyen szerepel a szövetség kívánságlistáján. Abban maradtunk, hogy igyekszünk néhány Svédországban már bevált elképzelést Magyarországon is kipróbálni, és a jövőben az edzőképzésben is a szövetség segítségére leszek. Ma utazom vissza Svédországba, két hét múlva jövök vissza, bízom benne, hogy lesz előrelépés az ügyben.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-06-15 10:50:20

Horváth Csanád másodszor lett Magyarország jó tanulója-jó sportolója


ajánlott cikk főképe

2020-04-22 18:46:22

A Perutzba vágyik a PELC fiatalja


ajánlott cikk főképe

2020-07-03 12:13:48

Rutinos labdarúgóval erősített a Perutz FC


ajánlott cikk főképe

2020-06-22 16:53:43

Vízilabdás tábor a Várkertfürdőben