A passzív- és az ökologikus házakról a Gyurátz Ferenc Gondolkodó Körben


2013-11-25 21:30:18  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


A passzív- és az ökologikus házakról a Gyurátz Ferenc Gondolkodó Körben    főképe
Ma este tartotta novemberi összejövetelét a Gyurátz Ferenc Gondolkodó Kör az evangélikus templomban. A kör vendége ezúttal Major Attila, okleveles építészmérnök volt, aki a bio-, passzív- és ökologikus házakról, s azok jelentőségéről beszélt a hallgatóságnak. Major Attila Pápán született 1975-ben, szülei és bátyjáék még mindig itt élnek. Általános iskolai éveit Pápán töltötte, majd Győrbe került. Pápához rengeteg élménye fűzi, többek között az evangélikus templomban eltöltött ifjúsági évek, melyek máig mély nyomot hagytak a fiatalemberben.
- Gyermekkorom óta érdekelt az építészet, a műszaki pálya. A középiskola elvégzése után a Műszaki Egyetem építész karára kerültem. Nem titkolom, de annak idején a lelkészi hivatás is megfordult a fejemben, de az építészetet közelebb éreztem magamhoz. 2000-ben végeztem, de már az egyetemi évek alatt tervezgettem, harmadéves koromban már volt két olyan munkám, ami Pápához köthető. Én terveztem a Böröczky domb alján két társasházat. A legnagyobb munkám, illetve amire talán a legbüszkébb is vagyok, az a Nemzeti Színház tervezése Siklós Máriával - mesélte Major Attila.
- Három éve kezdtem foglalkozni a passzív házak, illetve az ökologikus passzívház tervezésével. Mi olyan élhető és egészséges otthonokat alkotunk, amelyekhez csak a szükséges mértékig használunk szintetikus hőszigeteléseket, vasbeton technológiát. A falazatok anyagául kerámia és modern vályog falazóelemeket használunk. A lábazattól felfelé a hőszigetelést elsősorban természetes és megújuló fa, kender, nád alapanyagú szigeteléssel oldjuk meg. A passzívház, a német Passivhaus, a világ több országában az energiatakarékos épületekre alkalmazott német minősítési rendszer, több mint 20 éves technológia. A passzívház olyan épület, amelyben a kényelmes hőmérsékletet biztosítása megoldható kizárólag a levegő frissen tartásához megmozgatott légtömeg utánfűtésével vagy utánhűtésével, további levegő visszaforgatása nélkül. A passzívházak kiemelkedő hőszigetelésüknek köszönhetően nem igényelnek hagyományos fűtési rendszert, de azért valamilyen fűtésre szükség van. A jövő, hogy autonóm módon, napcellák segítségével, elektromos áramot termelve, még kevesebb energiát kelljen felhasználni, s így létrejöjjön a nullaenergiás ház. Az ökologikus passzívház pedig akkor tekinthető ökologikusnak, ha minimális az anyag- és az energiafelvétele, ha felerősíti a környezeti erőforrásokat, ha jó hatásfokon hasznosítja azokat, ha korlátozott a hulladék kibocsátása és ha nem károsítja az emberi környezetet - tette hozzá az okleveles építészmérnök.
A fiatalember családjával jelenleg Ajkarendeken él egy ökologikus passzívházban, melyet a Magyar Épületszigetelők Országos Szövetsége Nívó-díjjal is értékelt. A kör soron következő találkozója január végén lesz.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-05-20 11:37:19

Honvédelmi Országfutás a Magyarok Egészségéért Pápán


ajánlott cikk főképe

2020-03-14 19:21:48

Hétfőtől bezárnak az iskolák, az óvodákról, bölcsődékről az önkormányzatok döntenek


ajánlott cikk főképe

2020-07-09 19:18:13

Nyárvarázs gyermekszemmel


ajánlott cikk főképe

2020-05-06 12:19:52

Légfertőtlenítővel bővült a központi-és gyermekorvosi ügyelet