Segíteni másokon, nincs ennél jobb érzés - ismét adományokkal érkeztek a Teuton Lovagrend képviselői


2013-11-28 13:50:20  | cikk: mo  | 


Segíteni másokon, nincs ennél jobb érzés - ismét adományokkal érkeztek a Teuton Lovagrend képviselői főképe
A Teuton Lovagrend képviselői és nagymestere gyakran megfordul Pápán, értékes adományokat juttatva a város intézményeinek. A német lovagrend delegációja ezúttal is Klaus Blos, az Ordo Militaris Teutonicus nagymestere vezetésével érkezett Pápára. A delegáció kiegészülve dr. Mail József apát-plébánossal, a rend priorjával elsőként a Szent Anna Óvodát látogatta meg, majd a delegáció tagjai közösen felkeresték a Fenyveserdő Bölcsődét is, hiszen mindkét intézmény számára nagy mennyiségű gyermekjátékot és pénzadományt hoztak.

A Szent Anna Óvoda vezetője a Teuton Lovagrend segítségével felújított tornateremben köszöntötte a lovagokat. Veisz Endréné köszönetét fejezte ki az adományokért és azért a sok segítségért, amit az évek során a lovagrend nyújtott számukra. A rend tagjai minden évben játékokat és édességcsomagokat juttat el az óvodába, amelyekből a gyerekek karácsonykor, húsvétkor és gyermeknapon részesülhetnek. A köszönetnyilvánítás nem ért véget az óvodavezető köszöntőjével, a nagylelkű adományozóknak a gyerekek is hálásak voltak, akik Szent Erzsébet életéhez kapcsolódó körjátékokkal, verses-énekes daljátékokkal készültek a mai napra.
A műsort követően Klaus Blos adta át a lovagrend ajándékait, melyek között nagyméretű dömperek, autók, traktorok, készségfejlesztő játékok szerepeltek. Ezenkívül minden kisgyerek egy-egy fogmosószettet kapott ajándékba. A rend nagymestere úgy fogalmazott, meghatottan áll a gyermekek műsora előtt, nagy öröm volt látni a vidám arcokat. Klaus Blos megjegyezte azt is, mindig szívesen látogatja meg az óvodát, annál pedig nincs jobb érzés egy lovag, vagyis a mai kor vitéze számára, hogyha segíthet embertársainak.
Az ünnepi alkalmon a Griffmadár Lovagrend nagymestere is szólt az egybegyűltekhez, aki szintén megköszönte az óvodások műsorát, majd pénzadományt nyújtott át a vezető óvónőnek.

A delegáció útja ezt követően a Fenyveserdő Bölcsődébe vezetett, ahol a kisgyermekek már birtokba is vették a német lovagrend ajándékait. Hasonlóan izgalmas eszközöket kaptak ők is, szintén teherautók, dömperek, babakonyhai eszközök és manuális készségfejlesztő játékok szerepeltek az adományok között. Horváth Katalin intézményvezető elmondta, a gyermekek egészséges étkeztetését a rend pénzösszeggel is támogatta, melyet gyümölcsökre, egészséges élelmiszerekre fordíthat a bölcsőde.
Klaus Blos a Fenyveserdő Bölcsődében tett látogatás alkalmával felidézte a lovagrend és az intézmény között létrejött kiváló kapcsolat kezdeteit. Beszélt az épület felújításáról, a folyamatos együttműködésről. A lovagrend nagymestere kiemelte azt is, ha Pápára jön, mindig ellátogat a bölcsibe, és figyelemmel kíséri, hogy mikor, mire van szükség. Rendkívül jó érzés volt számára például az is, hogy egy-egy alkalommal bejelentkezés nélkül, váratlanul érkezett, amikor éppen ebéd utáni pihenésüket töltötték a kicsik, s a Teuton Lovagrend által adományozott bébiételek már elő voltak készítve számukra.
Klaus Blos köszönetet mondott a nevelőknek lelkiismeretes munkájukért, majd a vendégekkel együtt látogatást tett a bölcsőde csoportszobáiban.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!



Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-09-02 17:37:51

Tilos a várakozás a Fő téren


ajánlott cikk főképe

2019-10-11 18:51:09

Sokszínűségből építik fel a várost - Grőber Attila sajtótájékoztatója


ajánlott cikk főképe

2019-10-12 11:06:23

Százszorszép anyanyelvünk


ajánlott cikk főképe

2020-01-20 23:51:50

Megkezdődött az ökumenikus imahét


PÁPA időjárás