Nagy sikerrel zajlott az adventi vásár az Erkelben


2013-11-28 20:48:48  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Nagy sikerrel zajlott az adventi vásár az Erkelben főképe
Pillanatok alatt hatalmas tömeg gyűlt össze ma délután az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola aulájában, ahol adventi vásárra várták a szülőket, gyerekeket, pedagógusokat. Advent a karácsonyi várakozás ideje. Az a négyhetes időszak, amely felvezeti az ünnepet, ráhangol, felkészít a karácsonyra. Az intézmény a szülők kezdeményezésére második alkalommal szervezte meg a nagy sikerű vásárt, ahol közel 1300 kézműves terméket és több száz süteményt vásárolhattak meg az érdeklődők.
A program elején Heizer Zoltánné igazgató köszöntötte a megjelenteket, aki mint mondta, a ma délutáni találkozót azért hozták létre, hogy szülő, pedagógus, gyermek közösen élhesse át a várakozás báját, varázsát, örömét és izgalmát.
- Ahol béke és szeretet van, ott meghitt, bensőséges családot, közösséget lehet teremteni. Ezt szerettük volna erősíteni a mai összejövetelen - hangsúlyozta az igazgatónő.
A jó hangulatú vásár ideje alatt mindenkinek lehetősége adódott a gyertyafény melletti meghitt beszélgetésre, valamint olyan apró ajándék vásárlására, amit szeretet alkotott, hiszen tanárok, szülők és diákok heteken át lelkesen és fáradhatatlanul készítették a karácsony ezen elmaradhatatlan jelképeit. Nem a drága ajándékok jelentik az ünnep fényét, hanem a szándék, hogy mit adhatunk önmagunkból önzetlenül. A beszélgetés közben pedig finomabbnál-finomabb süteményeket fogyaszthattak a jelenlevők, amely a szülők keze munkáját dicsérte.
- Ezzel a programmal szerettük volna támogatni az iskolát és egyben hagyományt is teremteni. Reméljük, jövő évben még többen csatlakoznak hozzánk. Köszönjük a szülők segítségét, akik süteményt hoztak. Mi angyalkákat, koszorúkat, kopogtatókat készítettünk, összesen 730 darabot - mondta Hoffer Erzsébet, a szülői munkaközösség és az intézményi tanács tagja.
Baky Bíborka 1. z osztályos tanuló édesanyjával érkezett a karácsonyi vásárba, ahol nagyon jól érzeték magukat. Vásároltak angyalkát kottából és tobozból, illetve a nagymamának gyöngykarácsonyfát. A mosolygós kislány elárulta még, ők is sütöttek anyukájával egy sütőtökös sütit.
Erdős Hajnalka a 8. z osztályba jár, aki angyalokat árult a vásárban. A diáklány nagyon jól érzi magát, jó ötletnek találta a kezdeményezést.
Koronczai Éva lányával érkezett a mai délutánra az iskolába. Elmondásuk szerint jó a hangulat és az ötlet is kiváló volt, hiszen sokat beszélgethettek a tanárokkal és a szülőkkel is.
- Anyósom készített egy hatalmas doboz mézeskalácsot, ami nagyon jól sikerült. Finomak a sütemények, kóstoltunk Mirinda szeletet, muffint. Én nagyon jó alkalomnak tartom ezt a vásárt, hiszen itt lehetőségünk nyílt arra, hogy a szülőkkel beszélgessünk, akikkel év közben csak néhány mondatot tudunk váltani - fűzte hozzá az anyuka.
A vásár végén Heizer Zoltánné hírportálunk kérdésre elmondta, az itt befolyt összegből zenei iskola révén, egy harangjátékot szeretnének vásárolni.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!



Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-12-06 21:47:06

Mikulás a JMSZK-ban


ajánlott cikk főképe

2019-10-24 19:53:30

Kalandpark a Közgázban


ajánlott cikk főképe

2019-09-06 22:51:46

A Futball Éjszakája Pápán


ajánlott cikk főképe

2019-09-25 07:58:53

Élni szép - Könyvet adott ki a Megújulás Klub


PÁPA időjárás